Mondok erre egy önt érintő példát. Egy hatalmas amerikai hotellánc egyik budapesti szállodáját igazgató barátom mondta, hogy az ön csatornáját kötelező betenniük a kínálatba, noha – és ezek az ő szavai – „még emberrel nem beszéltem, aki a Bloomberg tévét nézte volna”. Én se. Pontosabban: egyetlen kivétellel. Ez én magam voltam, ugyanis a Belgacom nevű tévétársaság az ön csatornáját a 273-as helyre tette, a 272-es BBC és a 275-ös Euronews közé, és így az ön tévéjén ugrálok át váltáskor. (Azt, hogy a Belgacom kínálatába nem tartozik bele sem a CNN vetélytársaként két éve indított, 24 órán át adó francia hírtévé, a France24, sem az Al-Dzsazíra angol adása, nyilván szintén csak „piaci alapon” tudjuk értelmezni, ugye, Bloomberg úr?) A múltkoriban, ahogyan éppen „átvitorláztam” a BBC-ről az Euronewsra, hirtelen megálltam az ön csatornáján, mert valaki az oroszországi „diktatúrát” emlegette azzal kapcsolatban, hogy Medvegyev elnök a parlament elé terjesztette azt az alkotmánymódosítást, amely szerint az orosz elnök hat évet tölthessen hivatalában.

Hát nem szörnyű, Bloomberg úr? Micsoda diktatúra, nem? A parlamentet kérik fel az alkotmánymódosításra! És ennek következtében Putyin, a jelenlegi miniszterelnök még tizenkét évre is visszatérhet!

Az a Putyin, akinek a „jóváhagyási” százaléka jelenleg 80 körül mozog.

Szemben a leszavazott Bush 20 százalékával.

Micsoda arcátlanság!

Ezután tévedtem rá arra a hírre (milyen kár, hogy ezzel a globális média már alig foglalkozott), hogy ön – egyébként Amerika nyolcadik leggazdagabb embere –, miután nem akar megválni New York városának vezetői tisztségéből, benyújtatott egy olyan törvénymódosítást az önkormányzatnak, amely értelmében New York város polgármestere nem kétszer, hanem háromszor is megválasztható polgármesternek. Az önkormányzat pedig a törvénytervezetet megszavazta.

Ez aztán a demokrácia, ugye, Bloomberg úr?

Egyik fő támogatója, a New York Post azt írta – halálosan komolyan –, hogy ön kivételes, rátermett vezető, „éppen olyan, mint akit az orvos ír fel, amikor New York városa talán példátlan gazdasági és pénzügyi kihívásokkal néz szembe”.

A demokrácia értékeibe és az azonos mércébe vetett hitem percről percre nő, Bloomberg úr. Ami Oroszországban csúf diktatúra, az önöknél példás demokrácia.

Mondja, egyébként mikor láthatok üzleti csatornáján egy elemzőt, aki az ön uralma meghosszabbításának – hmmm – „demokratikus hozadékát” legalább egy picit bírálja? Hogy bizonyítsa, van önöknél is szabad sajtó?

Bába Iván

főszerkesztő, Budapest Analyses

VI. rész

Tisztelt főszerkesztő úr!

Intézetük legújabb elemzése már nem csak e levél múlt héten elgondolt menetét változtatta meg, de ennél sokkal súlyosabb dolgot tett. Nem sok túlzással mondhatom, hogy ön hadüzenetet intézett az önökhöz igen közel álló Fidesz saját választói – talán túlzás nélkül állítom – igen nagy részének, akiket immár sikerült nemcsak megsértenie, de sokukat talán végleg elidegenítenie alaptalan vádaskodásaival. De először térjünk vissza az ígért grúziai kérdésre.

Tehát: az augusztus 7-i grúziai–orosz konfliktus kirobbanásáról az ön kedvenc lapjában (New York Times és annak globális kiadása, az International Herald Tribune november 7-i száma) hosszabb, briliáns oknyomozó cikk számol be arról, hogy kiderült – mégpedig elsősorban az oroszbarátsággal igazán nem vádolható EBESZ megfigyelőitől –, a háborút egyértelműen Szaakasvili grúziai elnök kezdte.

A rendkívül részletes riport kulcsmondatát is idézem: „A megfigyelők szerint azonban a grúziai bombázás előtti órákban nem volt hallható, hogy a grúziai falvakat bombázták volna”. April Foley budapesti amerikai nagykövet annak idején a Népszabadságban írt cikkében is ezzel a – mint persze kiderült – képzeletbeli „bombázással” szórakoztatott bennünket.

Ugyanez a Herald a múlt héten átvette a Vakmerő Grúzia címen a Boston Globeban megjelent vezércikket, amely igen keményen bírálja az önök Szaakasvili barátját.

Miközben saját szememmel láthattam az EU–orosz csúcson Nizzában, hogy a jobboldali konzervatív Sarkozy elnök (akit jó ideje elfelejtenek idézgetni – talán azért is, mert Gyurcsánnyal „csip-csip csókáztak”) milyen baráti gesztusok kíséretében jutott egyetértésre Medvegyev orosz elnökkel a globális pénzügyi válság megoldásának módjáról. (A metakommunikáció fontosságát ön is ismeri.) Márpedig Sarkozy véleménye az EU elnökeként – és ezt önnek említenem se kellene – magának az uniónak a véleménye. Azt nyilván szintén tudja, hogy Brüsszel a nyári kaukázusi válság nyomán elnapolt EU–orosz partneri tárgyalásokat december első napjaiban folytatja.

Önök – és ismét nem a Demokrata, a Magyar Nemzet vagy én – tehát a két ténnyel (kiderült, ki kezdte a háborút és tovább folynak az unió és Moszkva közötti tárgyalások) ki tudja hányadszor, rossz, nagyon rossz lóra tettek. És persze nem az igazságra, a méltányosságra, a tényekre és az érdekekre.

E levél végén (nagyon remélem, hogy a jövő héten) ennek az egész jobboldalra nézve katasztrofális következményeit igyekszem felvázolni.

A múlt héten egy olvasó hozzám küldött e-mailjében azt írta, örül, hogy visszatérek még a grúz–orosz ügyre, és kérte, említsem meg, a korábban felsorolt érveim mellett miért abszurd még, hogy önök a Budapest Analysisben erőltetni próbálják a „Georgia” nevet Grúzia helyett.

Mivel a levél rendkívül érdekes, szó szerint ide másolom:

„Grúziát a grúzok sem nevezik anyanyelvükön Georgiának, bár a hazai dzsordzsázók ezt állítják. Az ország mai és mindenkori grúz neve Szakartvelo, nem Georgia. Ráadásul Grúzia éppen egy Georgiai (Georgijevszkij) Szerződésben veszítette el függetlenségét a 18. század végén, amikor Oroszország protektorátusa lett; ezt a paktumot később a cári Oroszország megszegte, amikor egyszerűen annektálta az országot. A szerződés megkötésének helye egy Georgijevszk nevű orosz kisváros volt. Ezek után miért keresztelnénk át az országot magyarul Georgiának a megszokott Grúzia helyett?”

Most pedig a grúziai téma zárásaként ismét idézem azt, amivel két hete zártam önhöz írt levelem aktuális részét. Az, hogy két hét alatt ez az idézet már csak szánalmat vált ki önök iránt, nem az én hibám, hanem a közben kiderült tényeké:

„A Grúziával kapcsolatos vita további – előzetesen már tapasztalt – két folyamatot erősített meg. Egyrészt a kormányból kilépő liberális Szabad Demokraták Szövetségéhez tartozó Eörsi Mátyás, a parlament Európai Ügyek Bizottságának elnöke egy rádióinterjúban egyértelműen kijelentette: teljes mértékben egyetért Orbán Viktor elemzésével. A kijelentés azért bír némi »politikai pikantériával«, mert az említett SZDSZ-es politikus az ellenzéki pártvezető Orbán Viktor és a Fidesz leghangosabb kritikusai közé tartozik. Mindenesetre az elmúlt időszakban az SZDSZ olyan külpolitikai kérdésekben, mint a Déli Áramlat, a tibeti emberi jogi helyzettel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslat, a kubai emberi jogi helyzettel kapcsolatos parlamenti politikai nyilatkozat vagy Koszovó, korábbi koalíciós partnerével, az MSZP-vel szemben a Fidesz álláspontját támogatta. A másik folyamat, mely megerősödni látszik, hogy bizonyos jobboldali sajtókörök, illetve a magyarországi szélsőjobboldali mozgalmak és portálok Oroszország pártját fogják a kérdésben.”

Két hete azt ígértem, hogy azon sorokra igyekszem választ adni, amelyeket akkor hosszabban, itt most csak részben idéztem.

Ezt a tervemet, mint említettem a levelem elején, újabb, 210-es számot kapott, november 4-i keltezésű „tanulmányuk” teljes mértékben felrúgta.

E tanulmányuk címe: A magyar ellenzék elleni antiszemita megnyilvánulások. Idézem teljes összefoglalójukat: „A magyar belpolitikában egy új jelenség, hogy a magyarországi radikális jobboldal holdudvara igyekszik magát megkülönböztetni a legnagyobb jobboldali ellenzéki párttól, a Fidesztől. Így, ebben a folyamatban egy új elem, hogy a szélsőjobboldali diskurzusban a magyar ellenzéket mostanság egyre gyakrabban antiszemita alapon is támadják.”

Már az összefoglaló pongyola fogalmazása is sokkoló. Mi az, hogy „a magyar ellenzéket […] antiszemita alapon is támadják”?

Önök miért azonosítják a magyar ellenzéket a legnagyobb ellenzéki párttal, a Fidesszel? Hiszen ha ön ilyen módon fogalmaz, akkor egy kicsit is analitikus elme azt képzelheti (például az, aki tanulmányuk angol szövegét olvassa, és nem ismeri a magyar belpolitikai helyzetet), hogy az SZDSZ-t – ellenzéki párt, mint a Fidesz – „a magyarországi radikális jobboldal holdudvara” támadja „antiszemita alapon”. Mármint „a magyar ellenzéket”. Amire azt kérdezi: „és ebben mi az új?”. Én pedig azt öntől, hogy ugye nem meri az SZDSZ-t nem „magyar ellenzéknek” hívni?

Reszket a térde, Bába úr?

Tragikus: máris elfogyott a hely. Viszlát a jövő héten.

Lovas István