Pánik a gangon
Megszokta, hogy ott van az a korlát. Tulajdonképpen eddig észre sem vette. Ugyanúgy hozzátartozott az öreg házhoz, mint a sárgás fényű lépcsőházi világítás vagy az omladozó vakolat.
Mindennap, amikor a kulcscsomója után kutatott a táskájában, nekidőlt a rácsnak, féloldalasan rátámaszkodott a szűk körfolyosón. Ám ahogy múlt az idő, a korlát egyre rozsdásabb lett, egyre erősebben nyikorgott, és nem sok választotta már el attól, hogy kimozduljon a helyéből.
Azután egy reggel arra ébredt, hogy nincs ott a korlát.
Amikor kilépett a függőfolyosóra, hogy a reggeli kávéja mellé rágyújtson, a füstfelhőn keresztül ködös látvány tárult a szeme elé. Az első, ami feltűnt, az erős fény és a szokatlanul tágas tér. Egy pillanatig volt ebben valami felemelő, de nem tartott sokáig. Egy másodperc múlva a teste vészjelzéseket adott. Remegni kezdett a lába, és elöntötte a hideg verejték. Szaporán vert a szíve. Hatalmas mélység tátongott előtte, és ő ott állt védtelenül, három emelet magasan, egy szűk folyosón. Mint egy ázott veréb a párkányon, de szárnyak nélkül. A korlát rozsdás vaspántjai három emelettel lejjebb, az udvaron, a poroló mellett, a földön hevertek. Úgy érezte, nem kap levegőt. Szédült. A falnak szorította a hátát, rémülten a bejárati ajtó kilincse után kutatott, de nem érte el. Ekkor már mozdulni sem mert, úgy érezte, kicsúszik a lába alól a talaj, és itt a vég… Percekbe telt, amíg összeszedte magát, hogy megtegye azt a legfontosabb lépést, hátrafelé. Vissza a lakásba, a biztonságba, ahol már nem kísért ez az egyszerre vonzó és taszító mélység.
Kellenek a korlátok. A szabadság korlátok nélkül nem értelmezhető. Gondoljuk el, mi történne, ha mindenki figyelmen kívül hagyná a KRESZ szabályait, csak azért, mert siet? Szabadság és korlátok. Más szóval szabadság és rend. E két fogalom úgy vonul végig az emberiség történetén, mint a tűz és a víz. Hadban állnak, pedig békét kellene kötniük. Rend nélkül ugyanis nincs szabadság. A szabadság rend nélkül anarchia.
„A szabadság napja” – így aposztrofálták a tüntetők azt a demonstrációt, ami a koronavírus-járvány miatt bevezetett kormányzati intézkedések, a maszkviselés és a távolságtartás ellen szerveztek Berlinben. „Meddig tűrjük még, hogy maszkot kell hordanunk, nemcsak a tömegközlekedési eszközökön, de már a boltokban, a bevásárlóközpontokban és az iskolákban is?” – lázadoztak a tüntetők, akiknek többsége nem viselt maszkot, aki pedig mégis, arra rászóltak, hogy vegye le. Ezzel a demonstráció résztvevői hozzájárultak egy esetleges második hullám kirobbanásához.
„A szabadság napja.” Nem túlzás ez egy kicsit? Ezzel a titulussal a tüntetők gyakorlatilag egy szintre emelték a Covid-demonstrációt a 31 évvel ezelőtti, 1989-es kelet-németországi tüntetésekkel… Egyenlőségjelet tettek a járványügyi korlátozások és a kommunista diktatúra közé, ugyanolyan horderejűnek tekintve a maszkviselés és távolságtartás szabályai elleni felvonulást, mint a berlini fal lebontásáért, illetve a két német állam újraegyesítéséért kitört békés forradalmat! Ez abszurd.
Nem értjük a németeket. Nem akkor és nem ott tiltakoznak, ahol indokolt lenne. Nem vonultak az utcára ekkora tömegek sem a kölni szilveszter, sem a berlini terrortámadás után. Nem tiltakoztak soha még ennyien az illegális bevándorlás ellen, nem verte ki a biztosítékot, hogy „déli kinézetű férfiak” naponta megerőszakolják, megkéselik honfitársaikat. Nem emeltek szót a türingiai választás után, mint ahogy a demokratikusan megválasztott egyetlen ellenzéki párt teljes ellehetetlenítése ellen sem, de a maszk, na az már sok volt. Rendőrségi adatok alapján húszezren (a tüntetők szerint 1,3 millióan) vonultak a Brandenburgi kaputól az Unter den Lindenen át a Leipziger Straße és a Június 17. utca irányába: egy heterogén összetételű, összeesküvéselmélet-hívőkből, vegyes politikai beállítottságú, jobb- és baloldaliakból álló, a kormánnyal és a fennálló renddel elégedetlen tömeg… A tüntetést végül a rendőrség a járványügyi szabályok be nem tartása miatt feloszlatta. Az összetűzésekben 45 rendőr megsérült, hárman kórházba kerültek.
A világjárvány miatti korlátozások elleni tüntetések március vége óta tartanak. Az oltási kötelezettség ellen Berlinben rendszeresen higiéniatüntetéseket tartottak, ezek olykor klíma-, illetve jog- és alkotmányvédelmi elemekkel egészültek ki. Az Ellenállás 2020 az oltási kötelezettség és a kijárási korlátozások ellen a Facebookon szerveződött, de júliusban feloszlott.
Kisebb demonstrációk a járvány ellenére országszerte voltak. Kemptenben, Zwickauban, Majna-Frankfurtban, Gerában és Passauban is az utcára vonultak, de ezek a demonstrációk néhány száz főnél nem vonzottak nagyobb tömeget. A berlini tüntetést a Querdenken711 (Másképp gondolkodók) nevű alapítvány szervezte. A Querdenken711 tagadja a világjárvány létét, illetve Bill Gates, Rockefeller és Soros művének tekinti. Egyszersmind megkérdőjelezi a kormányzati beavatkozások létjogosultságát, és a korlátlan szabadságban, a személyes intuícióban és az önmegvalósításban hisz.
Vezetője, Michael Ballweg szerint „a szabadság vírusa elérte Berlint”. A valóság ezzel szemben az, hogy a liberális szabadosság fertőzte meg a kozmopolita fővárost. E fogalom Orbán Viktor szerint azt jelenti, hogy „…a társadalom egymással versenyző egyének halmaza, akiket csak a piac, a gazdasági önérdek és a jogszabályok tartanak össze”.
A keresztény szabadság felfogása szerint a világ nemzetekre oszlik. A nemzet, az egyének kulturálisan és történetileg meghatározott csoportja a legnagyobb önmagával még teljes mértékben azonos egység. (A legkisebb egység pedig a család.) Szervezett közösség, amelynek tagjait védelmezni kell, és föl kell készíteni a világban való helytállásra. Ősi, sok évezredes túlélési program parancsa köti össze az azonos nyelvet beszélőket. A nyelv, amely a beszéd képességének köszönhető, és amely kiemelte az embert az állatvilágból.
A liberális felfogás szerint az egyén szabadsága mindenek fölött való. Ezt húzza alá az LMBTQ típusú szexuális önfelszabadító mozgalmak pártolása is. A láthatatlan vírus azért ellenség, mert korlátozza ezt a szabadságot. A keresztény felfogás szerint azonban a szabadság legkisebb oszthatatlan egysége a család, amely, miként a sejt, nem bontható tovább károsodás nélkül. Egy csecsemő vagy egy kiskorú gyermek értelmezhetetlen a szabadság aspektusából, mert még életképtelen, védelemre szorul. Nem meglepő, hogy szélsőséges liberális körökben a pedofília sem számít bűncselekménynek, mint ahogy a kilencedik hónapban elkövetett abortusz sem. A liberális szemében a család elpusztítandó korlátnak számít. Az európai civilizáció népességfogyása talán éppen ebből a paradigmából fakad.
A keresztény szabadság felfogása szerint az az egyéni teljesítmény érdemel elismerést, ami a család és a közösség javát is szolgálja. Öngondoskodás és munka, saját egzisztencia megteremtésére való képesség, tanulás és egészséges életmód, adófizetés, családalapítás és gyermeknevelés, a nemzet dolgaiban és történelmében való eligazodás képessége, a nemzet önreflexiójában való részvétel. A keresztény szabadság ezt a teljesítményt erkölcsileg magasabb rendűnek tartja, elismeri és támogatja.
A liberális szabadság tanítása szerint a liberális demokráciáknak végül majd össze kell olvadniuk, egy világkormányt, egy globális kormányzatot kell létrehozniuk a liberális internacionalizmus jegyében. E liberális felfogás szerint ennek az új világkormánynak az európai pillére az Európai Unió lenne, összekapcsolódva a Soros-féle Egyesült Államokkal. Ez volna a kizárólag az a liberális világbirodalom, amit egyébként már Immanuel Kant is volt szíves figyelmünkbe ajánlani.
A keresztény szabadság tanítása szerint a nemzetek épp olyan élőlények, épp olyan szabadok és szuverének, mint a családokban élő emberek. Nem kényszeríthetők egy távoli központú globális kormányzás törvényei alá.
A berlini tüntetők ezúttal azt is skandálták, hogy nem akarnak globális kormányt. De miért tagadják a vírus létét? Azért, mert nem tudnak vele mit kezdeni. A vírus nem illik a képbe, mert korlátozza a céljaikat. Ők jól akarnak élni, szabadon és önzőn, ahogy eddig. És ez most nem megy. A liberális eszmény, a totális világállam ezúttal a liberálisok ellensége lett, mivel benne látják a legfőbb fenyegetést: aki a víruslegendát terjeszti, az a szabadságukat korlátozza… Ez már az anarchia kezdete: semmi hatalmat senkinek, minden hatalmat mindenkinek!
Ha a közösségi élet kereteit adó szabályok fellazulnak, iránytű híján a társadalom atomjaira hullik, miközben a politikailag és morálisan korrekt beszédmód az egyént virtuálisan a közösség fölé emeli. Vajon megérezték-e, hogy e magasságból nagyot lehet esni? Akárcsak a körfolyosón a harmadik emeletről.