Csütörtökön kezdődött meg a végső vita a britek által a hét elején előterjesztett határozati javaslatról az ENSZ Biztonsági Tanácsában. A ravasz módon megszövegezett tervezet nem tartalmaz egyértelmű utalást a katonai erő alkalmazására, csupán annyit mond ki, Irak elmulasztott együttműködni ennek elkerülése érdekében. A javaslathoz, mint az a korábban már leírt forgatókönyvben benne volt, csatlakozott Spanyolország és az Egyesült Államok is, míg Németország, Franciaország és Oroszország olyan javaslatot fogalmazott meg, amely még négy hónapot adna a fegyverzetellenőröknek. Az ellenőrök munkája azonban minden jel szerint véget ért, Hans Blix, a bizottság vezetője ugyanis pénteken óvatos hangú, de Irak számára hátrányos jelentést adott át a tagállamok képviselőinek. Blix szerint nincs szó áttörésről, mert bár Irak kétségtelenül jobban együttműködik, a korábbi BT-határozatban foglalt leszerelési és együttműködési kötelességeit most sem teljesíti. Irak az utolsó pillanatban ugyan egyhetes huzavona után közölte, elvben hajlandó megsemmisíteni kifogásolt nagy hatótávolságú asz-Szamúd-2-es rakétáit, ez azonban már nem hatja meg Washingtont, amely elkötelezett a háború mellett. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint a megsemmisítések nem az együttműködést jelzik, Bagdad csupán a nyomásnak engedett. „Irak ezt játssza tizenkét éve” – mondta Rumsfeld a bagdadi bejelentésre reagálva.

Vétó nélkül?

A háború bizonyossága felé közeledve pedig – mint korábban is jeleztük – a korábban mereven elutasító európai álláspont is finomodik, és egyre valószínűbb, hogy a BT korábban vétóval fenyegetőző állandó tagállamai legfeljebb tartózkodnak majd a szavazáskor.

– Nincs napirenden és nem időszerű a francia vétó az ENSZ BT-ben – jelentette ki Michelle Alliot-Marie francia védelmi miniszter a nemzetgyűlés Irakról szóló vitája előtt. Jean-Pierre Raffrain francia miniszterelnök pedig úgy fogalmazott, ha Szaddám Huszein nem tesz eleget a fegyverzetellenőrök felszólításainak, Franciaország „nem zárja ki az erőszak alkalmazását”. Diplomáciai források szerint Oroszország is lemond a vétóról, és tartózkodni fog a szavazáskor. Moszkva ugyanakkor igen kínos helyzetbe kerülhet, ha a szavazáson valamely másik európai állam mégis megvétózza a BT határozatát, az orosz politikai és gazdasági érdekek ugyanis egyformán kötődnek Európához és Amerikához, de komoly érdekeltségek vannak Irakban is. Moszkvának a végletekig kiegyensúlyozott diplomáciai manőverekre van szüksége, hogy mindhárom féllel megőrizze a jó kapcsolatait, s közben a szomszédos Kínával se romoljon meg a viszonya. Colin Powell a héten egyébként Kínában tárgyalt Csiang Cö-Min elnökkel, azonban nem tudta meggyőzni arról, hogy támogassa a háborút. A leköszönő vezető szerint mind az iraki, mind az észak-koreai válságot diplomáciai úton kell megoldani, megfigyelők azonban azt valószínűsítik, hogy Kína sem emel majd vétót az új határozat ellen.

Washington nemzetközi diplomáciai nyomásgyakorlása tehát úgy tűnik, elérte célját, és bár a március 10. és 14. közé tervezett szavazásig még sok minden megváltozhat, jelenleg valószínűnek látszik, hogy a világ, ha szorongva és összeszorított szájjal is, de tudomásul vette az amerikai ultimátumot, amelyet a The Washington Post így fogalmazott meg: „Az amerikai kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt álló döntést úgy tekinti, mint amely nem az Irak elleni háborúról szól, hanem arról, hogy a testület kész-e jóvátehetetlenül lerombolni a világszervezet törvényességét azzal, hogy nem követi az Egyesült Államokat. A szavazás tétje nem a háború, hanem a világszervezet jövője” – írta múlt kedden a tekintélyes lap, a világ pedig vette az üzenetet. A Los Angeles Times információi szerint pénteken a BT 15 tagjából 8 már támogatta a brit-amerikai-spanyol határozattervezetet, a vétójoggal rendelkező országok pedig tartózkodnak majd a szavazáskor.

Az új tálibok

Míg azonban a „vén Európa” elcsendesedni látszik, a korábban biztos partnernek tekintett országok okoznak némi kellemetlenséget Washingtonnak. A leghűbb szövetségesben, Nagy-Britanniában például csaknem kormányválságot okozott a kormánypárti képviselők Blair- és háborúellenes lázadása, aminek következtében a kormányfőnek csak az ellenzék támogatásával sikerült elfogadtatnia a háborús terveket. Az átmeneti zavar után valóságos hideg zuhanyként érte az Egyesült Államokat, hogy a török törvényhozás vasárnap elutasította a kormány Amerikával kötött megállapodását, amely lehetővé tette volna, hogy amerikai csapatok északi irányból is frontot nyithassanak Irak felé. A török parlament döntése igen érzékenyen érinti az Egyesült Államokat, a szárazföldi hadművelet terve ugyanis nagyban épült a török együttműködésre. Annak hiányában csupán Kuvait felől támadhatják Irakot, illetve északra csak légi úton juttathatnak haderőt, amit a Pentagon „logisztikai rémálomnak” nevezett. A török kormány várhatóan ismét a parlament elé viszi a kérdést.

A török honatyák hezitálása sok szempontból érthető történelmi tapasztalatokon nyugszik. Ankara láthatóan nem kívánja megtapasztalni az „amerikai rendezés” eszközeit, már ami az Észak-Irakban és Törökország déli részén nagy számban élő kurdokat illeti. A Washington által az észak-iraki kurdok felé tett látványos gesztusoktól ugyanis feláll a szőr az ankarai vezetés hátán. Az évszázados szembennállás után (a török alkotmánybíróság éppen a múlt héten indította meg a kurd dominanciájú Népi Demokratikus Párt betiltására irányuló eljárást) most Törökország attól tart – ismerjük be: joggal – hogy az Irakban felszabaduló kurdok mozgalma újfent átcsap egy önálló államalapítási szándékba, és Törökországban is gerillaharcot kezdenek.

Ennek a jelei már most láthatóak. Washington kísértetiesen hasonló politikát folytat, mint annak idején Afganisztán esetében: ígéretekkel és támogatással harcara buzdítja a tálibokat – bocsánat, kurdokat – az elnyomó szovjetek – bocsánat, Szaddám Huszein – ellen. De emlékezhetünk a közelebbi, koszovói példára is, ahol az amerikaiak addig szabadították fel és buzdítgatták az albánokat, amíg azok szabályos terrorháborút indítottak Szerbia ellen. Félő, hogy Amerika most hasonlóra készül a kurdokkal. Az Észak-Irakban működő kurd „parlament” Irbil városában tartott ülésén mindenesetre felszólította az Egyesült Államokat: akadályozza meg, hogy a Bagdad elleni támadás megindulásakor török katonák árasszák el a kurd területeket, de más szövetséges katonák is kerüljék el ezeket a tartományokat, majd hamar elkezdték a kurd alkotmány megszövegezését, amire az ankarai honatyák méltán gondolhatták: akkor már inkább Szaddám Huszein.

Pedig az elutasítással 30 milliárd dolláros anyagi támogatástól esik el Törökország, ráadásul elveszíti a befolyását a háború után az észak-iraki kurd területek sorsáról szóló döntésre, amit kihasználva a CIA egy kis lázítással akár kicsinyes bosszút is állhat Ankarán. A Washington Post meg nem erősített információi szerint a Fehér Ház ígéretet tett arra, hogy amennyiben Törökország mégis segíti az amerikaiakat a háborúban, Szaddám Huszein megbuktatása után sem enged olyan föderációs kormányt alakítani, amely önállóságot engedne a kurdoknak Észak-Irakban. Ezt azonban a kurdok nem nézik majd ölbe tett kézzel. A török vita tehát még nem lefutott, de az látszik: akárhogy is zárul tehát Amerika és Törökország vitája, mindenképpen borítékolható egy újabb véres konfliktus a térségben.

A képet tovább sötétíti, hogy az Arab Liga hétvégi csúcsértekezletén egyöntetűen elutasította, hogy arab országok bármilyen segítséget nyújtsanak Washingtonnak az Irak elleni támadásban. A döntés kínos helyzet elé állítja Szaúd-Arábiát, amely amerikai kormányzati források szerint éppen a múlt héten változtatott korábbi elzárkózó álláspontján, és átadta légterét, valamint repülőtereit az amerikai hadseregnek egy Irak elleni háború esetére. Bár a hírt a szaúdi kormány hivatalosan cáfolta, valószínű, hogy a háttérben tényleg megállapodás született, Rijád csupán a háború kezdetéig nem kíván belefolyni az eseményekbe. Az Arab Liga értekezletén Muammar al-Kadhafi líbiai elnök az arab világ árulójának nevezte a jelen lévő szaúdi trónörököst, amiért országa 1991-ben engedélyezte, hogy területéről amerikai csapatok támadhassák Irakot.

És hogy teljes legyen a kép, Észak-Korea pénteken nyíltan felszólította lakosságát és hadseregét, hogy készüljön a háborúra, mivel az Egyesült Államok bármely pillanatban megtámadhatja az országot. A phenjani külügyminisztérium közleménye szerint az amerikai haderő egyre koncentráltabban van jelen a Koreai-félszigeten, és olyan átfogó hadgyakorlatra készül, amely bármikor átcsaphat egy Észak-Korea elleni támadásba. A helyzet elmérgesedése azért is különös, mert a dél-koreai látogatáson tartózkodó Colin Powell egy nappal korábban jelentette be: Washington felújítja az Észak-Koreának szállított élelmiszersegélyeket, az idén 40 ezer tonna mezőgazdasági terméket és 60 ezer tonna egyéb árut szállít az országba. Ez mindazonáltal ékes példája az amerikai politikát uraló kettős mércének: miközben a tömegpusztító fegyverek birtoklásával vádolt Irak ellen amerikai és brit nyomásra nemzetközi embargót tartanak fenn immár 12 éve, ami másfél millió ember halálát okozta, addig a nyíltan atomtámadással fenyegetőző észak-koreai rezsimet élelmiszersegélyekkel támogatja Washington.

Keleti súlypont

A folyamatokat látva érthető, hogy az Egyesült Államok egyre inkább az amerikai politikát feltétel nélküli odaadással támogató kelet-európai államokra koncentrál. Itt ugyanis egyelőre jóval nagyobb az amerikai katonai jelenlét elfogadottsága, ráadásul Kelet-Európából könnyebben elérhetőek a várható következő válsággócok, a Közel-Kelet és Közép-Ázsia. Egyre biztosabban körvonalazódik az a terv, amely a németországi amerikai támaszpontokat lengyel, cseh, szlovák, magyar és román területre helyezné át. Romániában, Mamaia tengerpartján már most elkezdődött az iraki háborúra való konkrét amerikai készülődés. Szerdán amerikai katonai támaszponttá alakították a tengerpartot, a környékbeli szállodákat és egyéb létesítményeket lefoglalták. A környéket szögesdrótakadályokkal és fegyveres őrséggel védik, nem hivatalos közlés szerint „veszélyes anyagokat” szállító gépek és nagy mennyiségű vérszállítmány érkezését készítik elő.

– Románia támogatja az Egyesült Államok Irak ellen készülő háborúját, és ENSZ-felhatalmazás nélküli támadás esetén is kész részt venni az arab ország elleni katonai akcióban, mert úgy ítéli meg, hogy ez növelné az ország nemzetközi tekintélyét – mondta Ion Iliescu román elnök a Realitatea TV-nek adott interjújában.

Tom Lantos amerikai képviselő eközben Magyarországra látogatott, ahol szokásához híven nem mulasztotta el bírálni a jobboldalt, amiért az az iraki háború kapcsán „megalapozatlan, nevetséges híresztelésekkel riogatja a közvéleményt.” Lantos szerint a NATO kétirányú utca, amely teljes biztonságot kínál tagjainak, de cserébe elvárja, hogy a tagok is hozzájáruljanak a közös biztonsághoz. „Ezt egyelőre nem mindenki fogja fel Magyarországon”.

A kelet-európai vazallusokról érdekes képet rajzol a neves amerikai üzleti napilap, az Investor’Business Daily. A szaklap washingtoni irodavezetője „Az új szövetségesek a régi kommunisták” című összeállítása részletesen bemutatja, hogy kik az Egyesült Államokat most támogató volt kommunista országok vezetői. „Magyarország miniszterelnöke a szocialista Medgyessy Péter, aki D-209 kódszámon kémkedett a szovjet éra titkosrendőrségének. Medgyessy múlt évi megválasztása a második eset volt, hogy az Egyesült Államok visszasegítette a hatalomba a szocialista pártot. (…) A hidegháború vége óta az Egyesült Államok több milliárd dollárt költött arra, hogy Kelet-Európában neki megfelelő kormányok alakuljanak meg” – írja a lap.

George W. Bush elnök azonban a felfokozott háborús pszichózis ellenére is könnyen beleeshet ugyanabba a csapdába, amelybe apja. A látványos, erőt sugárzó külpolitika ugyanis csak részben tudja elfedni az amerikai gazdaságot belülről mardosó, egyre jobban elharapódzó válságot, amit az amerikaiak mind nagyobb része a saját bőrén is kezd érezni.

A nemzetközi Gallup intézet amerikai szervezetének felmérése szerint a decemberi 51 százalékról 47-re esett vissza Bush támogatottsága, ami a jövőre esedékes elnökválasztás előtt ijesztő képet festhet a Fehér Ház stratégái elé, és mind sürgetőbbé teszi a gazdaság számára talán segítséget jelentő háborút, amit azonban az amerikaiaknak is mind kisebb hányada támogat. Az amerikai külpolitika gyors megváltoztatását sürgette nemrég Soros György egy amerikai egyetemen tartott előadásában, amikor azt mondta, Bush elnök betegesen irtózik az együttműködéstől. „Bush rossz gombokat nyomogat, amikor azt mondja, aki nincs velünk, az ellenünk van. Ez egy imperialista vízió, amely szerint az Egyesült Államok vezet, a világ pedig követi. A megoldás az lenne, ha Bush maga is megtartaná azokat a szabályokat, amelyeket másokra próbál meg ráerőltetni.”

(folytatjuk)