A magyar nép olyan ősi szakrális helye a Somlyó, melynek titkát ma is csak beavatottak sejtik. A Kissomlyó tetején álló Salvator-kápolnát a hitrege szerint Szent István építtette Gyula legyőzésének emlékére, sőt, egyenesen az égből leszálló angyalok építették. A Salvator (Megváltó) nevet a török fölött aratott 1456-os győzelem emlékére kapta a kápolna, mivel Hunyadi és Kapisztrán János augusztus 8-án, a „Salvator” nevét segítségül híva nyerték meg a soros csatát. Mindezek ellenére a kápolna későbbi keletkezésű, melyre építészeti jegyei utalnak, ez pedig a XV. század.

A Kissomlyó fennsíkját erős fal futotta körül, amely erődítményként szolgált a betörő idegenek ellen. A kúpalakú hegy nyugati oldala meglehetősen meredek, az itt fölvezető ösvény, a Jézus hágója vezet a Salvator-kápolnához. Hajdan a mélyen vallásos búcsúsok térden állva tették meg ezt a kegyetlen, köves utat – engesztelésül.

Számos építmény maradványai találhatók meg e szent helyen, amelyek közül bízvást lehetett valamelyik Szent István-i alapítású is, például az erődfal melletti, kör- és félkör (bizánci) alapot formázó alapfal. A szerzetesek megtelepedése is korábbi a vidéken, mint ahogy a kegytemplom és a mellette épült ferences kolostor sugallja. Néhány szerző szerint Somlyón már első királyunk idejében is éltek szerzetesek. Történeti bizonyossággal 1440-ig követhető a ferencesek megtelepedése Somlyón, amikor IX. Bonifác pápa megjelölte a kolostor helyét, amely nemcsak a csíkiaké volt, hanem országos kegyeletben is részesült. Hunyadi János a szentimrei győzelem után (1442), hogy megjutalmazza a derekasan harcoló székelyeket, 32 családapát minden adó alól mentesített és „confratres” néven a somlyói kolostor segélyezésére rendelt.

A pünkösdi búcsúra sereglő hívek nemcsak a Kárpátokon belülről érkeztek, hanem Moldvából is, az ott élő csángómagyarok. A Csíkból a Gyimesbe átvezető hágó volt az a régi út, amelyen bizony komoly fizikai teljesítmény után megérkeztek Somlyóra. A moldvai csángók mindig útba ejtették azt a hágó közelében álló kápolnát, amelyik még a XIX. században is létezett. A pünkösdi búcsúra igyekvőknek sok veszéllyel kellett megküzdeni útközben, gyakran megfagytak, sőt, éhes farkasok is üldözőbe vették őket.

A vidék gyönyörű, azóta szelíd fenyvesek és tisztások, havasi színpompás virágok díszítik a régi, elgyepesedett utat. Ezt az utat követve hamarosan elérhető az említett kápolna, amely Orbán Balázs szerint 26 lépés hosszú és 8 lépés széles, félkör apszisszal. Szépen fogalmazza meg Orbán a kápolna jelentőségét: „Még alig egy század előtt búcsújárók áhitatos énekeit visszhangozták, melyek a honkívüli magyaroknak a honban levőkkel való összeköttetésnek, testvéri találkozásának voltak minden évben felkeresett gyűlpontjai; azon szent palládium, mely a hontól elszakadtakat e haza szeretetében, az őshazához való ragaszkodásban megtartá, mely a vallás szent malasztjával, a hit erős kötelékével fűzé e hazához künn levő idegen földre települt testvéreinket.”

A XX. században sem Istent, sem embert nem tisztelő hatalmasságok igencsak megszaporították a „künn levők” számát, eltépve a köteléket, amely az őshazához kötötte őket.

A búcsúra valaha kilenc moldvai csángó falu lakossága ment fehér ruhában, arannyal hímzett fehér zászlókkal. A kápolnánál találkoztak csíki székely testvéreikkel, zászlóikat összeérintették, majd együtt mentek Somlyóra. Visszatéréskor az egész nép elkísérte a moldvaiakat a Széphavasig. Ott búcsút vettek távozó rokonaiktól, mulattak egyet és egy év múlva újabb találkozót beszéltek meg.

A csángók átjárását a hágón 1744-ben járványok miatt betiltották. Így szerepét vesztette a kápolna, és a „hazafiasság őrtornya” lassan romlásnak indult. A köveket a bükklokai románok elszállították, a templom bútorzatát és a liturgia kellékeit Szépvízen őrzik.

A hagyomány azóta is él, a ’90-es évek óta Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános évente szentmisét tart a romnál a „táltoskirály” (Szent László) napján.