A Sonderkommando akciója és az elfogott magyar vendégmunkások zöld karszalaggal való megjelölése sikeresen felidézték – ahogy mondani szokás – fajra, nemre és felekezetre való tekintet nélkül azokat a mai napság nem kifejezetten elismerő kontextusban emlegetett időket, amikor más Sonderkommandók más munkavállalókat még más színű és formájú alkalmatossággal jelöltek meg, de lényegében véve ugyanazon céllal, hogy jól láthatóvá váljék az egészséges német néptesten élősködő mibenlétük.

Hja kérem, mondja erre a bölcs világpolgár, a színek változnak. Talán vessünk ezért egy könnyed pillantást a mi meghurcolt és megjelölt honfitársainkon túltekintve a dúsgazdag, de újabban meglepően smucig Európai Unió eddig irigyelt fertályára, a gazdag Némethonra, ahol a jelek szerint még sincs fenékig kolbászból a tejföl. Sőt úgy tetszik, ha a német nemzet nagy tudósai nem lesznek képesek mihamar valami bölcs eszmét kiötleni, amelynek elfogadtatásával ismét divatba hozhatóak lennének az olyan meghaladottnak tetsző létállapotok, mint például az, hogy férfi szeret nőt és szerelmük gyümölcse a gyermek, akkor az alábbiakkal kell szembenézniük:

Egy. Ha az elkövetkező ötven évben évente százezer bevándorló érkezik Németországba, akkor 2050-re a ma 80 milliós németség száma 65 millióra csökken. Az eredmény mínusz 15 millió. És a lakosság átlagéletkora aggasztóan magas lesz.

Kettő. Ha az elkövetkező ötven évben évente kétszázezer bevándorló érkezik, akkor 2050-re a lakosság száma 70 millióra csökken. Ez csak mínusz tízmillió. És kicsit kevesebb, de mégis sok öreg.

Három. Ha az elkövetkező ötven évben egy fia bevándorló sem érkezik, de a német anyák továbbra is inkább a ma divatos trendet követik, akkor figyelembe véve, hogy ma ezer német anyának már csak 1400 gyermeke születik (ez 30 évvel ezelőtt még 2100 volt), 2050-re a német nép száma 59 millióra csökken. És iszonyúan sok lesz az öreg. Vagyis iszonyúan kevés lesz a fiatal.

Vagyis a mai német kormánynak alapjában véve az Orbán Viktor által vagy a Gyurcsány Ferenc által javasolt út közül kell választania. A gyurcsányi utat ismerjük. Ez lényegében véve így szól: „markolj sokat, majd csak lesz valahogy”. Az Orbán Viktor által javasolt út: „három gyerek, négy kerék, öt szoba”. Bár lehet, hogy a sorrendet már meg kéne fordítani.

Honfitársainkat tehát nem azért kezdték el üldözni a már bevált német nemzetiszocialista recept szerint, mert valami nem stimmelt, vagy mert a német kormány antihungarista volna, hanem azért, mert mivel a mieink uniós polgárok, fizetésüket hazahozták, s maguk nem óhajtottak Németországban letelepedni. De mivel olcsón adták a munkaerejüket, elvették a rosszul fizetett gyalogmunka lehetőségét azon célszemélyektől, akikre Németországnak égetően szüksége van.

Ha a magyar kőművesek és hentesek mind letelepedési engedélyért folyamodtak volna, nincs az a lazaság, amit az éles szemű német hivatal észrevesz. Akkor nincs Sonderkommando, mert akkor már ők is németek volnának. Ha azonban, mint esetükben is történt, öntudatos uniós polgárként haza akarnak jönni, akkor tömeges jelenlétük veszélyt jelent, mivel elveszik a helyet a hozzájuk hasonlóan képzetlen, nyelvet nem tudó, csak a gyalogmunkára alkalmas bevándorlók elől.

A népességfogyás egyébként nem német specialitás. Könnyen lehet, hogy a súlyos válsággal küszködő Európai Uniónak a kannibalizmus kísértésével is meg kell küzdenie, jelesül azzal, hogy demográfiai éhségét csillapítandó ne a közvetlen környezetéből szívja el a hiányzó fiatal munkaerő tömegeit…

Hanem honnan? A harmadik világból? Kínából? Indiából? Honnan lehet évente milliókat áramoltatni az összeomlani látszó birodalom szívébe és perifériájára úgy, hogy annak identitása ne változzék? Ezért olyan észbontóan veszélyes a magyar külügyminiszter ostoba kijelentése, hogy nekünk a legrosszabb kompromisszum is jobb, mint ha felbomlana az Európai Unió. A valóságban ugyanis az a helyzet, hogy a legjobb kompromisszum is rosszabb, mint amivel az uniónak, s benne sajnos Magyarországnak szembe kell néznie. Hacsak meg nem jön az eszünk…