SZEMLE – Kommentár nélkül XVI.
„Ha nincs a Kókával szembeni lincshangulat, ha Retkes az általa vezetendő pártról bocsánatkérés címén tudatlanságában nem ad elő – ahogy az SZDSZ-t a beszéde nyomán elhagyó egyik kilépő nevezte – Sarah Palin magyar vetélytársaként antiszemita toposzokat, ha Demszky nem akarja Dugovics Tituszként magával vinni már bekövetkezett politikai halálába Magyar Bálintot, akkor egy liberális párt lehetséges híveinek maradhattak volna illúziói: még lehet az SZDSZ-ből valami, hiszen az ismeretlen vezetők hátha… De mindez volt.” (Pető Iván az SZDSZ-ről: „Igen, a lufi kipukkadt.” Bojtár B. Endre és Bandula István interjúja, Magyar Narancs 2009. július 16.)
* * *
„Mi másra utal az, hogy még a szerencsétlen menekülteket is gyűlöljük? Egy friss Tárki-fölmérésből kiderül, hogy »a felnőtt lakosság harmada azzal az idegenellenesnek tekinthető állítással ért egyet, hogy az országba egyáltalán ne tegye be a lábát menedékkérő. A megkérdezettek tizede valamennyi menekültet befogadná, 57 százaléka pedig mérlegelné, hogy kiket engedne be és kiket nem. Bár a pirézek megítélése mára valamelyest javult, a ’mérlegelők’ 63 százaléka továbbra is ellenzi a befogadásukat. « Miféle nép ez, tessék mondani nagyon őszintén? – kérdezem én elszorult szívvel.” (Andrassew Iván: Sötétben, Népszava 2009. július 9.)
* * *
„Ma az alapvető emberi jogokra – vélemény- és sajtószabadság, gyülekezési és egyesülési jog – arcpirító módon hivatkozó fél-, pro- és egészen fasiszta szervezetekkel, eszmékkel, akciókkal szemben voltaképpen hatástalan a büntetőjog vagy a polgári jog bármely normája. Az elterjedt vélekedések ellenére nem csupán jogalkalmazói – bírói és hatósági – kérdés a szélsőjobb szellemi és utcai garázdálkodásának az eltűrése – noha sok kétség fér egyes jogalkalmazók jogállami elkötelezettségéhez is. […] A náci beszéd ma már nem csupán a külvárosok lecsúszottjai, a versenyképtelen kisegzisztenciák, perspektívát vesztett tizen-huszonévesek körében alakítja a gondolkodást és – részben – a cselekvést, hanem része a közbeszédek, sőt szervezetek, médiák, pártok, iskolák, egyházi törekvések formájában már intézményesült is. A náci beszéd minőségileg más, mint a többi lehetséges visszataszító vélemény: túlságosan könnyen, szellemi erőfeszítés és morális kétségek nélkül fordítható le cselekvésre.” (Kállai R. Gábor: Jog a rasszizmushoz, Népszabadság 2009. július 6.)
* * *
„Megtudhattuk tőle [Heller Ágnes – a szerk.], hogy ez a fotósorozat szerinte igenis kapcsolódik a megváltás gondolatához: elvégre személyes kapcsolatainkban az maga a megváltás lehet, ha sikerül egy embert valóban, mélyen, „zsigerileg” megismernünk. Hasonlóan érdekes megfejtést közölt azzal a videóval kapcsolatban, amelyben egy nő a saját meztelen ágyékára vérző Dávid-csillagot vés pengével. – Nézzék csak, a Dávid-csillag két háromszöge milyen érdekesen viszonyul a fanszőrzet háromszögéhez – mondta. – Ebben ott rejlik az az esztétikai és strukturális gondolat, hogy ennek a nőnek a vérzése, vagyis a szenvedése éppen ezekből a háromszögekből fakad.” (A hétköznapi ember találkozása a titokzatos nővel /Csík János és Heller Ágnes rendhagyó tárlatvezetése a MODEM-ben/, Népszabadság, 2009. szeptember 28.)
* * *
„»Ha megöltem volna valakit, azt nem kapta volna fel ennyire a sajtó. De… dugás volt, tudod, és fiatal lányok« – magyarázta egy 1979-es interjúban Roman Polanski, hogy miért szökött el az Egyesült Államokból a 13 éves lánnyal való szexuális kapcsolata ügyében várható ítélethirdetés előtt. […] A bírók is meg akarnak dugni fiatal lányokat. Az esküdtek is meg akarnak dugni fiatal lányokat. Mindenki akar dugni fiatal lányokkal! […] Whoopi Goldberg színésznő például azt mondta: »Ez nem olyan megerőszakolós megerőszakolás volt. Börtönbe ment, és amikor kiengedték, azt gondolhatta, ’Tudod mit, ez (a bíró) száz év börtönre ítél majd. Nem várom meg.’«” (Több hírességet irritál Polanski megvédése, www.origo.hu, 2009. szeptember 30.)