Kossuth-díjas írónknak, aki mellesleg elragadtatottan zengedezett az őszödi Gyurcsány-beszédről, mint zseniális remeklésről, Szolzsenyicin halála kapcsán az jutott az eszébe, hogy a szovjet-orosz író zavaros világnézetű volt. Annak ellenére, hogy Szolzsenyicin dokumentumregénye mondandóját nyomatékosította a brezsnyevi hatalommal való tevőleges szembefordulásával. Jellemző, hogy erre azt mondták úgynevezett baloldaliak, a Brezsnyevek, a Kádárok, az Ulbrichtok kilóra megvett nyugati és keleti hívei, hogy Szolzsenyicin mártírt akar csináltatni önmagából, föltűnési viszketegségben szenved, ám a bölcs szovjet politika nem dől be ennek, s ahelyett, hogy ismét a Gulágra deportálná, büntetésből Nyugatra kergeti, megtagadva tőle a szovjet állampolgárságot.

Nyilvánvaló, hogy ez a tömény baloldali rosszhiszeműség úgynevezett „baloldali értékrend” része lehet, kiegészítve a törvénytelenségeket, a tömegmészárlásokat.

Mindettől függetlenül logikus lett volna, hogy az orosz Szolzsenyicin halálakor az egész emberiségnek nagy szolgálatot tévő tettét méltatják; és szóba kerül nyomatékosabban a magyar Szolzsenyicin, Lengyel József is, hiszen 1955-től kezdve puszta újra itthon tartózkodásával, s „félig” megjelent műveivel bizonyos szempontból terhelőbb vádtanú, mint az „eredeti” orosz Szolzsenyicin.

De nem. A kommunista és liberális befolyás alatt szenvedő irodalomtörténet-írás ma is fél Lengyel Józseftől. Az 1994-ben (!) megjelent Új Magyar Irodalmi Lexikon így ír: „Csak 1988-ban került forgalomba a Szembesítés (1971) c. kisregénye, amely a sztálini korszak ellentmondásait leplezi le”. Vagyis a törvénytelenségek, az emberkínzások, asszonyok és hároméves gyermekek deportálása, a mindenkire érvényes rettegés birodalmának megteremtése, a sokmilliós népirtások a magyar irodalomtörténészek szemében még 1990 után is egyszerű kis Sztálin-i korszakbéli ellentmondásoknak látszanak. 2001-ben, a máskülönben rossz Magyar Nagylexikon már megírja, hogy az 1971-ben kétszáz példányban, „kézirat gyanánt” kiadott, de nem forgalmazott, csak Nyugaton megjelent Szembesítés szól először nyíltan a Gulágról és horribile dictu „elsőként vonva párhuzamot a náci és a sztálini munkatáborok között”.

Itt van a kutya elásva, barátaim. Ezt nem szabad ma sem! De még ez a lexikon is ködösít, mert Lengyel József kerekperec kimondja, hogy a Gulág még a náci táboroknál is aljasabb volt. Ez az oka annak, hogy a posztkommunisták és a liberálisok még ma is lapítanak Szolzsenyicin-, Gulág- és Lengyel József-ügyben.

Magunk között szólva, ez a Lengyel József is fura figura volt. Az egyetlen hibátlan jellemű baloldali író, költő és képzőművész Kassák Lajos baráti köréből, még a háború alatt átpártolt az emberi nemzés szégyenei bolsevistákhoz, s a Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik megalapítója lett. A tanácsköztársaság bukása után Bécsen, Berlinen, Moszkván keresztül vezetett az útja a Gulágig. És a szája egyik szögletéből szidta a kommunizmust, a másikból dicsérte 1919-et. Értik ezt? (Én meg tudnám magyarázni.)

Szalay Károly