Rövid távú taktikai tervük szerint az elfajult, úgynevezett baloldali, valójában neoliberális hatalom átmentése, fönntartása, megerősítése a cél, ami távlatokban a magyar nemzet, a magyar társadalom elgyöngítését, majdnem hogy megsemmisítését tűzte maga elé célul. Mivel a hazai liberális oldaltól ennyi szellemi potenciált nem tételezek föl, gyanítom, hogy külföldről kapja az ötleteket, amelyek a népességcsökkenést, az egészségügy leépítését, a közoktatás lerontását, a szellemi és a fizikai nyomort fokozzák, de mindenekelőtt a keresztény erkölcsöt igyekeznek szétzilálni, amelyre több mint ezer esztendeje alapul a nemzet létezése, bukásai után meg-megújulása, amire alapul a kultúra, a művészet, a társadalmi létezés megannyi formája. Ezt az erkölcsrendet a legkönnyebb a kultúrában, a művészetben kikezdeni és elbizonytalanítani, amitől aztán szépen, lassan áthatja a rohadás az egész nemzeti létet. Komolyan veszélyeztetve közösségünk jövőjét, fönnmaradását.

Az ember azt gondolhatná, hogy eme veszélyek ismeretében a nemzeti értelmiség megfontoltan, e veszélyek ellen veszi föl a kesztyűt, s az ezeket előkészítő torzításokra, hamisításokra összpontosít, ellenük szer ez szellemi hadjáratot.

De nem. Történelemszemléletünkben az érzelmi indulatok, a romantikus képzelgések fölülmúlják a rációt, a tényeket, az ésszerűséget. A lényegre való törekvést. A rosszindulatú elfogultságot bizonyíthatatlan fantazmagóriákkal igyekeznek megcáfolni. A polgári demokrácia egyik ismérve a tévedéshez, sőt a butasághoz való jog. Ha azzal nem sújtja saját közösségét. Sajnos, elkötelezett magyarok, a köztudatban megbecsült, nemzeti hősnek minősített emberek akaratuk ellenére magyarságra káros nézeteket terjesztenek. A minap hallottam például, hogy Szent István megkínozta a magyarokat, sőt a fele népét kiirtotta.

Valóban csudálatos teljesítményekkel ékes honfitársunk pedig azt adta elő, hogy 1956. október 23-át nem mi, hanem az ávósok csinálták, a bokrokba fegyvereket rejtegetve előre a fölkelőknek. Ezzel még ezt a dicsőségünket is elorozva tőlünk. Nemzetellenes képtelenség a Habsburgok és a németek elleni maszatos gyűlölködés is. Összekeverve Habsburgot, osztrákot, németet. Nem ismerve elemi történelmi tényeket. A habzó szájú mélymagyar pedig nem tudta, hogy Róbert Károlyban anyai ágon Árpád-házi vér folyt. Lenullázzák az 1967-es kiegyezés utáni fél évszázad elképesztő sikersorozatát, puszta Habsburg-gyűlöletből. Föl sem fogva, mekkora károkat okozva ezzel a nemzeti önbecsülésnek. Amikor pedig azt mondta a „tanár úr”, hogy 1541 és 1920 között nem létezett magyar államiság, Slota és Funar röhögött ki bennünket, mondván: mit akartok Erdéllyel és a Felvidékkel, ha még államotok sem volt fél évezredig? És az első adandó alkalommal, hogy tehettetek volna valamit honfitársaitokért, leszavaztátok magyar állampolgárságukat ama december 5-én.

Nem elég az, híveim, hogy hangosan vagytok magyarok, tenni is kell az országért. Okosan, érdemben, a tények ismeretében, ésszerűen és céltudatosan. Számolva tetteink és szólamaink következményeivel is.