Az egészségügyben középponti hisztéria a trezorok kötelező alkalmazása. Félelmet keltve, retorziókat ígérve terrorizálják a kórházigazgatókat. Tipikus pótcselekvés ez a páncélszekrényesdi. Hiszen ha valaki beteg, kórházba vonul és nem viszi magával nem létező takarékbetétkönyvét, hamis „arany ékszereit”. Épeszű ember semmiképpen sem.

Ám a kormányhű szavazóautomatáknak mindenre van ellenérvük. Azt mondta nekem egy efféle: amikor az ő anyukája visszakerült a műtőből és magához tért, nem találta a tartalék hálóingét. Képzeljék maguk elé a pisis hálóinget, amúgy Horváth Ágnes-módra a trezorban, számzárral, lakattal lopásmentesítve. És miközben a trezorok túltengek a kórházakban, a pénzintézetek már beszerezték az elektromosan süllyeszthető, emelhető, fölés alábillenthető ágyakat a páncélszekrények helyett. Jó az, ha rögtön kéznél vannak, ha egy bankrabló netán véletlenül eltrafál valakit.

Miközben a kórházak trezorellátottsága kitűnő, unokahúgom hétesztendős kisunokáját Kecskemétről Szegedre kötelesek vinni a szülei, mert sérvvel kell megoperálni. Hajnalban indulnak szegénykével, tizenegyre kell odaérniük, ahol is vért vesznek meg EKG-t csinálnak, s ha minden jól megy, még aznap megműtik. Ha nem, viszszacígölik a Hírös Városba, vagy a szülők is ott alszanak vele Szegeden. De nekik nincs ám ágy! Szerencsére viszont van trezor, abban hunynak egyet, ha szűknek bizonyul, kettőt összetolnak.

A műtét után meg a szülőket kirúgják az állásukból, mit passzióznak itt holmi szögedi trezorokkal. Tény és való, Kecskeméten nincs gyermeksebészet. De már a honfoglalás óta nincs, ennek ellenére Ervin barátom ezernél több gyereket megoperált sérvvel, s nem kellett hozzá páncélszekrény, s Horváth Ágnes a legkevésbé.

Pótcselekvésnek tartom a Zengő-Tubes cirkuszt is. Vagy szükség van radarra, vagy nincs. Félő, hogy ezt egy Szekeres-szerű alak aligha tudja eldönteni. Na és ha van radar és ellenséget jelez? Hát nincs hadsereg, amit riaszthatna, s mozdulhatna a védelmükben. Az föl sem merül a tökéletlen koalícióban, hogy tiltás meg trezorok helyett gyermeksebészetet Kecskemétre, Szekeres Imre, Mesterházy Attila, Juhász Ferenc, Nyakó István helyett férfiakat, ütőképes hadsereget! Az sem kerülne sokkal többe, mint ezeknek a cikória-politikusoknak az eltartása.

A mindenkori liberalizmus történetének legtehetségtelenebb paprikajancsija, egy Demszky-szerű főpolgármester kitalálta, hogy bicikliutakkal hálózza be a fővárost, a Filatori gáttól egészen a Csömöri útig, s onnan is a horvát tengerpartig. De hogyan műveli ezt? A római korból visszamaradt járdákra ráfesteti, hogy ez itt bicikliút! Akárcsak a UPC reklámfilmjében Szőke kapitány mindenen keresztülgázolva fölpingálja a térerő határát. Mi ennek az értelme? Az, hogy a „bicikliútnak” kinevezett járdán a kerekesek „jogerősen” gázolhatják el a gyalogosokat.

Pótcselekvések a milliárdos tanulmányok soha el nem készülő hidakhoz, felhőkarcolókhoz, metrókhoz, s persze a kormánynegyed megtervezéséhez. Őrületes pénzpocsékolás. De kormánynegyedet csinálni egy nem létező kormánynak? És miközben arról „kommunikálnak”, hogy ez a kormánynegyed zöld lesz, zöldre van a, zöldre van a rácsos kapu alapon: védendő a levegő tisztaságát, pontosan a tömegközlekedést számolják föl, hadd pöfögjön mindennél több autó a főváros szörnyen elhanyagolt utcáin.

Kormánypárti pótcselekvők, vagyis politikai onanizátorok.