Épeszű ember előre tudta, bekövetkezik egy tajtékozóan gyűlölködő nemzetellenes hajsza. Azt azonban még ezektől az önmagukból kifordult emberekről sem tételeztük volna föl, hogy a régi jó bolsevista hagyományokat folytatva, külföldi erőket is mozgósítanak az ország ellen. Hasonló módszerekkel és jelszavakkal, amelyekkel megfojtották 1956-ot. Az újonnan föltárt tények ismeretében szinte biztosak lehetünk abban, hogy a tévészékház ostromát polgárháborúvá szerették volna gerjeszteni, ezzel találva okot arra, hogy rendkívüli állapottal s netán (idegen) katonai erők bevetésével fölszámolják a parlamentáris demokráciát.

Hánytató, tizenkilences, vörös emigrációs kísérlet Göncz Kinga brüsszeli aknamunkája Magyarország soros EU-kormányzása ellen. A nemzetállam totális lejáratása érdekében. Itt benn pedig a reményteljes száz nap ellen uszítanak, butuska önellentmondásokba keveredve. Előbb azt állítják: a Fidesz nem adott választási programot. Most pedig számon kérik rajta a nem teljesített választási ígéreteket! Csődöt mondott politikusokkal próbálkoznak, a bülbül szavú háremhölgy Vásárhelyi Máriával, a szeretet koldusa Szanyicsekkel, a mesebeli nagyotmondó Horváth Csabával, a Micimackó Malackája Török Zsolttal, hogy a kétségbeesés és a tehetetlenség végső fokát demonstrálja Terry Black képviselőkénti indításával.

Istenem! És Ágh Attila, a politikai gyászvitézkedés nagydoktora, aki annyira gyűlöli a nemzeti oldalt és Orbánt, hogy azt sem bánná, ha a legeslegszélsőbb jobboldal győzelme árán is, de bukna a kormány. Abban reménykedik, hogy már csak néhány hónapja van hátra! Mindenáron csődre, létbizonytalanságra, nyomorra, az ország belső rendjének fölforgatására áhítoznak mind, de amilyen naiv és jóhiszemű a magyar, azt hiszi, hogy csak áhítoznak! Ne becsüljük le az ezerszer megbukott, rozoga, tehetségtelen és ostoba baloldalt! Lám, a szószátyár és kudarcszaporító Gyurcsány ismét a placcon van. Szervezkedik, izgat, s a politikai eunuch Halmai Gáborhoz hasonlóan megőrül attól a gondolattól, hogy az Alkotmányba bekerül a Szent Korona és a kereszténység is. Ami pedig a nemzet túlnyomó többségének az óhaja. Mert nem tanulták meg a történelmet.

Mikor értik meg végre, hogy a kereszténység is, a Szent Korona-tan is éltető elemünk? Magyarország rég nem létezne nélkülük. Az a Magyarország, amit gátlástalanul fosztogatnak évszázada. És nem csak nyolc esztendeje. És bizony-bizony, az Alkotmányba azt is belevenném, hogy kuss az efféléknek, nemzetrontóknak, országrombolóknak, belső ellenségnek egyszer s mindenkorra, végérvényesen. A valódi demokrácia védelmében.