Jogos a kérdés: ugyan miért cselekedte ezt? Haszna nem lehetett belőle, hiszen apámat kirúgták az állásából, annak ellenére, hogy a nácik is elvitték. A fegyelmi tárgyalásán jelen sem lehetett. Elbocsátását azzal indokolták, hogy megkapta a német vaskeresztet az első világháborúban, a Nemzetvédelmi Kereszt tulajdonosa volt, részt vett az antikommunista tüntetéseken. Majd az AVH letartóztatta. Bóka hallhatott erről, mégis megőrizhettem jóindulatát, amit csak azzal magyarázhatok, hogy a családjainknak furcsa kapcsolatai voltak; amit mind a ketten tudtunk. 1919-ben a Kecskeméti Városi Kommunista Direktórium az ő tanár rokonát és az én görög ősömet túszként tartotta fogva a kivégzés állandó fenyegetettségében. Révai József és Horváth Márton kiszolgálóját, úgy látszik, kötötte ez a régi-régi „családi” közös múlt. De behódolása a kommunista hatalomnak megsemmisítette benne az írói tehetséget, s meggyűlölték mint embert, még a hozzá hasonló megalkuvók is.

Az 1956-os őszi vihar azonban kimosta belőle a politikai aljasságot. Szembefordult a kommunistákkal. Megtagadta párttagságát, megvetette tanártársai és akadémikus kollégái behódolását, egyetemi tanári szobája falára kirakta az üldözött és a korábban általa is megbántott írók arcképét, és bűneit vezekelve kanosszát járt. Tanúja lehettem megaláztatásai sorozatának. Elsősorban kollégái részéről. Előadásai ragyogtak a szellemtől, hitet tett a magyarság értékei mellett. És lássatok csodát! Hitvány vörös csasztuskák helyett gyönyörű költeményeket írt, a bűnbánat és a bocsánatkérés verseit. És 1958-tól sorra jelentek meg nagyszerű művei. Amire korábban, 1946 és 1956 között képtelen volt.

Az Alázatosan jelentem, a Karoling trón, a Nandu. És 54 esztendősen megbékélve önmagával, megtisztult lélekkel és gyűlölve a megszálló kommunista hatalmat ment át a másvilágra. Halotti ágyát úgy ültük körül mi, tanítványai, mint fagyott verebek a villanydróton. Döbbenetes volt ez az euforikus megtisztulás.

A forradalom csodája. A meglepetések azonban máig tartanak, nemrég jelent meg barátja, Ortutay Gyula könyörtelenül őszinte naplója, amelyben Bókáról is sokat ír. Nem tudtam például, hogy barátaival, tanártársaival, akadémikus ismerőseivel közölte: csalódott, kiábrándult, elege van a kommunistákból. Hitványságuk miatt! És tette ezt 1956. november 4. után! Súlyos szívbetegen vállalta az üldöztetés ódiumát. Az Ortutay-napló óriási meglepetése azonban az, hogy kiderül belőle: Bóka írta közülünk az első 1956-os forradalmi regényt. Ortutay olvasta a kéziratot 1967-ben és politikailag kiadhatatlannak ítélte.

De elismerte: „a regényben kiváló részletek” találhatók. Sajnos a kéziratot eddig hiába kerestem, eltűnt. Ki tudja, mekkora veszteség érte ezzel a magyar irodalmat.

(folytatása következik)