Amerika nem vallásháborút folytat, azt már megnyerte. Manapság már csak fegyveresen ítélkezik és végrehajt „elevenek és holtak felett”. Már nem a leendő földi mennyországról (liberális világ, globalizmus) folyik a vita, hanem csak a végrehajtás, a megvalósulás örömeit élvezzük. A közönséges hétköznapi élet pedig a permanens hadiállapot. Ami már önmagában mutatja, hogy fontos változások részesei vagyunk. Háború van, és függetlenül a pacifista álmodozóktól, ez is elengedhetetlen része az emberi életnek. „Aki csak a nyárfák zizegésében és a madarak csicsergésében hallja meg az isteni szellem üzenetét, de az ágyúk dörgésében nem, az talán szeretetre méltó, de nem teljes… ember” – írja az amúgy galamblelkű Max Scheler. Vagyis egy hatalom, ha teheti, a „nemzetközi normák” helyett szívesebben bízza érdekei védelmét fegyvereire.

A NATO már csak Amerika szolgálóleányának számít. Európa vergődik, még egy európaiasított Monroe-elv (Európa az európaiaké) elsóhajtására se képes. Az önbizalomtól dagadó Amerika viszont, ha belepusztul is az emberiség, annak végső boldogítását tűzte ki célul. De „aki emberiséget mond, csalni akar. Ha az állam az emberiség nevében száll harcba politikai ellenségével, az nem az emberiség háborúja, hanem olyan háború, amelyben egy bizonyos állam a háborús ellenfelével szemben egyetemes fogalmat próbál elorozni, hasonlóan ahhoz, ahogy a békével, igazsággal, haladással és civilizációval lehet visszaélni, mikor valaki magának vindikálja, az ellenségtől pedig elvitatja őket. Az >>emberiség<< különösen jól használható ideológiai eszköze az imperialista expanziónak, és etikai-humanista formájában a gazdasági imperializmus hordozója.” (Carl Schmitt)

A totalitárius gondolkodás jellegzetessége, hogy az ellenséget meg akarja semmisíteni, mert embertelen szörnyetegnek tartja. Normális esetben azonban a feltételezett vagy a tényleges ellenség elleni harc nem lehet több, mint annak visszaszorítása „határai mögé”, nem pedig a megsemmisítése. Ez az iszlám esetében is így értendő. Az iszlám ugyanis átlépte saját határait s hódításba fogott, végül is az se több, mint egy ismét életre kelt totalitárius ideológia. Ezért pedig nemcsak lehet, de kell is büntetni.

Amerika tehát végső megoldásba (Endlösung) kezdett, totalitárius agytrösztje a világ teljes uniformizálásának a híve. Bushban pedig az a félelmetes, hogy képességeit és szándékait tekintve nem több egy szakérettségis misszionáriusnál. Carl Schmitt szerint az önismeret ott kezdődik, amikor felismerjük ellenségeinket. Vagyis a mai európaiaknak s nekünk magyaroknak nem erősségünk az önismeret, különben nem lennénk ilyen reménytelen helyzetben. Arra viszont Carl Schmitt se válaszol, hogy mi a teendő azzal, aki mindenkiben ellenséget lát, aki nem azonosul vele. És a messiások similis simili gaudet szeretik a messiáslelkületűeket. Ezért is népszerűek manapság Amerikában a kelet-európai kommunisták, nem csak szolgalelkűségük miatt. Ilyen „végsőmegoldásos”, végidőket idéző fejlemény az is, hogy a monoteizmusok egyre inkább egymásra találnak, francia katolikusok szorítanak helyet az iszlámnak, amerikai keresztény fundamentalisták szövetkeznek ortodox és konzervatív zsidókkal.

Ma a „latrokat” leszámítva mindenki Amerikához igazodik, annak hízeleg, az ő lelkükkel törődik. Ami nekik fáj, az sajog a világnak is, az ő gyászuk a világ szomorúsága. Ők viszont cserébe a világ többi népével úgy bánnak, mintha azoknak lelke se volna. Az érzelmeinkkel játszanak. De ez a kényszer hosszú távon nem sikeres. Manapság is a „lator” lelkekben „orozva” (József Attila) cikáznak a mély amerikai gyászok (New York tornyai, Columbia stb.) idején a cinikus, de a lelkeket felszabadító gondolatok. E magatartás egyre terjed. Az a „torz” idea erjed, hogy manapság ami jó Amerikának, az rossz a világnak és fordítva. A „lator” létforma életben tartója pedig a szabadság már megízlelt mámora.

Nekünk, magyaroknak a helyes tájékozódásban a helyzetünket megkönnyíti, hogy bár a média és a politikusok túlnyomórészt ismét azt szajkózzák, miszerint „végre jó oldalon állunk”, de vajon lehet-e az jó oldal, amelyért egy Medgyessy vagy egy Kuncze annyira lelkesedik? A Medgyessyék által Iraknak küldött de facto hadüzenet a cselédlelkűség mellett nem más, mint provokáció. Várják a választ, az esetleges „terrorakciót”, de csinálnak ők maguk is, ha nem lesz. Mert akkor majd a veszélyre való hivatkozással rendkívüli törvényeket lehet bevezetni a nekik nem tetszők elhallgattatása végett, ennek már látható előzménye a tüntetések jelenlegi korlátozása.

Amerika ürügyet keres és talál, hogy leszámolhasson Irakkal, és birtokba vehesse olaját Gólem-szerű gépezetének további etetése végett. Ezért keres ott atomfegyvert, ahol nincs (mivel a vicc szerint azt már átvitték Izraelbe), s ott nem, ahol találhatna. Irak után pedig majd következik Irán, Palesztina, Szaúd-Arábia, Észak-Korea, a sor végén pedig Kína áll… A messiásnak ezt az utolsó falatot is le kell nyelnie, ha komolyan üdvözíteni akar bennünket. De a messiást egyelőre nem rettenti vissza semmilyen nehézség, az áldozatra is kész, amire szüksége is lesz, mert a „gépies öldöklés” (Ernst Jünger) őt se fogja kímélni. A messiásnak azonban küldetése van, ami akkor is beteljesítendő, ha belepusztul (bele fog pusztulni). – A világ menete és benne az élet a maga közönséges hétköznapiságában, „bűneivel” és más felállásban remélhetőleg majd ennek ellenére megy tovább.