Csurka bűnei (egy kézben összpontosított minden hatalmat, vizet prédikált és bort iszik, Papolczy Gizella szerepe) régiek, évek óta tudunk róluk. Lázadó alattvalói csak belső óvatosságból mondják azt ma, amit mi kívülről régóta látunk. E bűnök a tavalyi választási kudarcok mellett Csurka nimbuszának megkopásával kibővültek. A vezér meztelensége, tévedhetetlenségének hamis mítosza, karizmájának szétmállása egyre nyilvánvalóbb. Az önmagát megvert, megújulni képtelen nagyfőnök már nem vonzó. Egy éve még 50-100 ezer embert tudott alkalmanként utcára hívni, manapság már 3-4 ezer fő is „hatalmas tömegnek” számít propagandalapjában. Csurkának le kellene mondania a MIÉP, a nemzeti radikalizmus érdekében, de ő maradni akar. Nagyon beleszokott a szerepébe, jól érzi magát, üzletileg is kifizetődik neki. A februári elnökválasztásra torgyáni buzgalommal készül: zsarol, ígér, fenyeget, hízeleg beosztottjainak. Csak a cél – újraválasztása – a fontos. Mindent ennek rendel alá. Kész törvénytelenségekre is. Tudja, a győztesnek ritkán tesznek fel kellemetlen kérdéseket. A vele szembenállók jórészt habozók, naivak. Még mindig nem látják, kivel állnak szemben. Egyelőre csak felnőttek alattvalói mivoltukból, emancipálódtak, s véleményük van a dolgokról, főnökükről, kamarillájáról.

A jelenlegi állás szerint Csurka mandátumát meg fogják újítani, hiszen csak híveinek lesz szabad bejárása a rendezvényre. De ez se fogja őt megmenteni. Elégedetlenkedő tagsága ugyanis valószínűleg elhagyja majd. Ő pedig paranoiásan gyanakvó s intrikáló természeténél fogva folytatja majd a tisztogatást, a teljes önfelszámolásig. Mindig lel ugyanis olyan gyanús elemre, akit veszélyesnek ítélhet. Vagyis az eróziót nem hogy megállítani nem tudja, hanem felpörgeti. Egyre gyorsuló ütemben lebont mindent maga körül, ami az elmúlt tíz évben kialakult. Viszont lesz még három éve arra, hogy a havi 10 milliós állami támogatásból ellegyen. Addig övé a világ (vagyis a MIÉP).

A nemzeti radikalizmus pedig jelenleg ott áll, mint tíz éve, az azóta szándékosan vakvágányra futtatott Magyar Út Körök megalakulásakor. A helyzet semmit nem haladt előre, csak ma kevesebb az illúzió, több a gyanakvás, nagyobb a fáradtság és a frusztráció, hála Csurka tízéves regnálásának – rögtönzéseinek, programtalanságának, avítt nyelvezetének, érvrendszerének -, de hatalmát bizonyítandó, mindig volt energiája megakadályozni, hogy mellette – nélküle! ellene! – valami értelmes, előrevivő dolog kialakulhasson, alternatívát jelentsen szelepkieresztő szélhámoskodásaival szemben. Ezért minden jobboldali kritikára rögtön rágalommal, megtorlással válaszol, míg minden baloldali mocskolódást mosolyogva fogad.

A MIÉP-ben most lázadás van és tanácstalanság. Csurka pedig először érzi magát sarokba szorítva. Ezért vagdalkozóbb a szokásosnál. Tudja, a kegyelemdöfést már megkapta. Ettől viszont még vérengzőbbé vált. Azt mondja, a pénzről van szó. Igaza van: valóban. De mint eddig is, most is csak ez számít neki, a nemzeti radikalizmus 4 százalékos eredményének állami támogatása és a még hiszékeny, balek szimpatizánsok adományai. Olyan, mint Márai Sándor kommunistái, akik akkor a legagresszívebbek, mikor már csak a koncot kell megvédeni, megtartani. Ezért mar, rágalmaz, gyaláz. Ért hozzá, rutinja van benne, mesterei is értettek a szakmához. Még bedob néhány trükköt, elterelő manőverekbe kezd, még próbálkozik a Mester. Bűvöl, de már egyre kevesebben babonázódnak meg. Ami eddig százszor bejött neki, az százegyedszerre hatástalanná vált. Már csak közvetlen cselédjei lelkesek, elszántak, de nekik meg kell dolgozni a holnapi zsíros kenyérért is.

Csurka tízévnyi esélyt kapott, hogy valami előrevivőt cselekedjen. Ennyi elég volt belőle. A nemzeti radikalizmus vagy megújul nélküle, vagy megsemmisül az ő vezetésével. Noha napjainkban, „hála” Medgyessyék sorozatos árulásainak (botrányos EU-csatlakozási szerződés, de facto hadüzenet Iraknak, orosz adósság elengedése), a MIÉP-nek lubickolnia kellene a népszerűségben. Hic Rhodus, hic salta!

Hívei sokáig elnézték neki, hogy minden hatalmat saját kezében összpontosított, mindenben ő döntött, miközben a kudarcokért mindig másokra hárította a felelősséget. Csurkának nincsenek emberi viszonyai, hívei csak eszközök céljai érdekében. Lenézi őket, csak szolgálatukra tart igényt. Ennek ellenére rajongói butaságból, hitből, megalkuvásból sokáig kitartottak mellette. Hitték, ő a remény, holott csak egy „önjelölt”, aki nála alkalmasabb személy helyét bitorolja. Ő olyan falkavezér, aki pusztulásba viszi csapatát, és még hangulatot is teremt hozzá. A csurkizmus lényege a szó (az írás) és a tett különbözősége. Hetilapjában, melyben a „heti csurkák” olvasása számtalan hívének nyújt lelki vigaszt, eligazítást, ahol ő az igazság bajnoka, miközben cselekedeteiben ennek ellenkezője: megalkuvó, gyáva.

Az ő esetében sem a vezérelvvel van a probléma, hanem a vezér személyével és udvartartásával. A MIÉP ma már ott tart, hogy Csurkánál bárki jobb elnök lenne.

A következőkben még folytatódni fog az ocsmány zárófelvonás, a szomorú végjáték. Csurka képzett dramaturg, bízhatunk benne… E végjáték tarthat még néhány hétig, esetleg egy-két évig. Viszont most fog igazán lelepleződni maradék tagsága előtt is. Nem lehet manapság jó érzés MIÉP-esnek lenni, hiszen aki nem béget együtt a vezérrel, annál a múltbeli érdemek se lehetnek mentő körülmények. „Akadékoskodásuk” esetén rögtön „kiderül róluk”, hogy provokátorok vagy eddig altatott, de most felébredt ügynökök.

Csurka, ha a választási kudarcok után félreáll (felfelé bukik, tiszteletbeli elnöknek), szép emléket is hagyhatott volna maga után. Az ideje előbb-utóbb mindenkinek lejár. Örök példaként említhetnénk Álmos és Árpád példáját, de ezzel a hasonlattal őseinket hoznánk rossz hírbe. Csurka ugyanis nem több hazardírozó kalandornál, aki havonta türelmetlenül várja a banki bizonylatot az átutalt havi apanázsról. De még akar egy végjátékot – főszereppel -, pedig a fináléban ő már csak egy Torgyán-epigon lehet. De legyen meg a vágya, hiszen a sors újra összehozta őket, miként az 1994-es kampány idején is együtt volt a Sportcsarnokban a Fej (Torgyán) és az Írás (Csurka). Azóta mindketten megmérettek és egyformán könnyűnek találtattak.