A választási vereséget követő kaotikus helyzetben Malgot István váratlanul gyors „karriert” csinált a jobboldalon. Orbán Viktorral együtt tagja lett a Szövetség a Nemzetért Polgári Körnek, majd némi belharc után főszerkesztője lett e kör lapjának, a Szövetségnek. Ellentmondásos múltja és mondanivalója ellenére néhány hónapig polgári rendezvényeken szónokolt. Számunkra az volt a legérdekesebb, hogy az utóbbi időben szinte senki nem támadta annyit hetilapunkat, mint Malgot István, akiről időközben kiderült, hogy ő sem a semmiből jött. Zűrös politikai előéletének egyik legfontosabb mozzanata, hogy maoista volt, majd mindenféle baloldali avantgárd mozgalomban jeleskedett. Mint utólag megtudtuk, Malgot elvtárs/úr baloldali körökben igencsak ismert személyiség volt. 1988-ban részt vett a reformkommunisták Új Márciusi Frontjának munkájában is, ahol azzal a forradalmi gondolattal lepte meg akkori elvtársait, hogy az emberiség problémáinak megoldására két eszmerendszer alkalmas: a vallás és a marxizmus. „E két értéknek egymással végre együttműködve kellene létezni, valóban együtt nyerve meg az emberek tömegeit.” Úgy tűnik, Malgot úr baloldali fantáziája mindig szabadon szárnyalt.

Legutóbb vezércikket írt saját lapjában Nulla tolerancia. címmel. (2004. január 23.) Ez nyilvánvaló utalás Lovas Istvánra, aki a Tilos Rádió elleni tüntetésen mondott el egy hasonló című beszédet. Nem tudván szabadulni baloldali beidegződéseitől, a vezércikkben ilyen mondatokat olvashatunk: „Miért rakunk a közterekre villanykörtés menórákat.” Közbevetőleg megkérdeznénk: kiket takar a többes szám, Malgot úr? „Miért hőbörgünk mosdatlan szájjal, a keresztények kiirtásáról.” Ez már a megvalósult nemzeti egység? Itt mindent „mi” csinálunk, ezért a felelősségünk is egyetemleges? A vátesz aggódik: „Kívülről szemlélve, azt mondják, hogy a magyarok (.) azt mondják, hogy Magyarország.” Majd lecsap, s jön a konklúzió: „A végpontok lassan összeérnek. S amikor összeérnek, már senki sem lesz képes megkülönböztetni Barangót Gazdag Istvántól, Vásárhelyi Máriát Lovas Istvántól. A körben minden összeér.”

Természetesen itt is találunk utalást a „radikálisnak csúfolt hetilapra”. De vegyük komolyan a főszerkesztőt. Ha minden ennyire összeér, akkor vajon mi lesz a különbség Orbán Viktor és Medgyessy Péter között? Elvégre mindketten magyar állampolgárok. Keressük bennük a közöst? Miért? Mi értelme ennek az egész eszmefuttatásnak? Gazdag István senkit nem akar kiirtani, európai, új jobboldali nézeteket vall. Ami pedig azt illeti, hogy Gazdag István Barangóval keringőzik – hogy Malgot Istvánt idézzem -, ahogy én őt ismerem, a keringőzésben előnyben részesíti a hölgyeket. Mondom hölgyeket, s nem a kislányokat.

Érdekes mellékszál, hogy a Heti Válaszban ugyanaznap jelent meg egy bizonyos Hont András irománya. A magát történésznek nevező szerző ugyancsak baloldali indíttatású, és valami különös véletlen folytán ő is Vásárhelyi Máriával hozza egy szintre Lovas Istvánt. Megemlíti az új jobboldalt is, minősíthetetlen hangnemben. Ennek kapcsán az általam ismertetett jobboldali személyiségeket támadja: Salazart, Pinochetet. Mérsékelt képességűeknek túl kemények voltak, mert konzekvensen képviselték álláspontjukat. Hont egy szellemi hontalan, mert világnézete nincs, csak benyomásai. Érzelmei, melyek negatív irányba lendítik. Neve sincs, mert „nevesincs”. Zugírászatnak bélyegzi a rovatot egy olyan újságban, melynek példányszáma a Demokrata olvasóinak töredékét teszi ki. Szerényen kérdem: akkor ki a zugírász? A Heti Izé igen kis zug, sötét kis hely, ami csábítja a gyenge jellemeket, hogy folyamatosan a fészekbe piszkítsanak. Hont Andrásra szerkesztőségünkben sokan emlékeznek, ugyanis a választások idején mindent elkövetett annak érdekében, hogy interjút készítsünk vele. Elég szokatlan helyzet volt, mert interjút általában mi kérünk, és nem fordítva, de mert kampány volt, megcsináltuk. Hiba volt.

A Szövetség egyébként olyan, mintha egy párt faliújságja vagy kampánylapja lenne. Végtelenül szervilis és unalmas. Van a szolgálni és megfelelni vágyának egy olyan foka, ami már árt: rossz időkre és rossz módszerekre emlékeztet. Meggyőződésünk, hogy a Fidesznek nincs szüksége erre a megalázkodó, ájtatos és steril stílusra. A Szövetséget azért nem olvassák, mert egyszerűen olvashatatlan. A Fidesz túl nagy erőt képvisel, nem igényel olyan kritikátlan hurrázást, melyet baloldalról hoztak magukkal Malgoték. A fides latinul hűséget jelent, nem pedig állandó, vastag vastapsot.

Pedig a legutóbbi szám tartogat egy-két meglepetést. Már az rendkívül furcsa, ha egy főszerkesztő a saját regényét közli folytatásokban. Még furcsább az indoklás: „Mivel a könyv boltokban már nem kapható, folytatásokban közöljük Malgot István Barangolások Cambodiában című kisregényét, amely az utóbbi időben különböző szélsőséges politikai erők támadásait váltotta ki.”

A jobb megérthetőség kedvéért íme néhány cím a lapból: Krisztus és Egyháza a történelemben, Az etika alapelvei, Körmenet Székelyudvarhelyen, Ökumenikus Imahét a Krisztus-hívők egységéért és így tovább. Ebben a szellemi környezetben olvashatjuk Malgot István irodalmi munkásságának részeként az alábbi bűbájos történetet. „No fak, mondom határozottan, s mutatom is, mint gyermekkorunkban. (.) Nyögdécselése megpihen, a ventillátor kavarta örvény egymásután elnyeli őket. Ennyi volt. Már nincs. Kereng a ventillátor, szerteröpíti hímporom.” Zavarba ejtő ez az irodalmi „emelkedettség” és biológiai pontatlanság. De vajon mit szólnak mindehhez az olvasók? Mit szól például Lanczendorfer Erzsébet, aki egy keresztény szervezet nevében politizál együtt Malgot Istvánnal?

A Szövetség főszerkesztője ezek után leírhat bármit. Mi válasz helyett mindig újra olvassuk majd Malgot István költői mondatát: „Kereng a ventillátor, szerteröpíti hímporom.”