A tavaszi ünnepek sorában pünkösd az utolsó nagyobb ünnep. Húsvétot követi, az ötvenedik napra, a hetedik vasárnapra esik. A magyarságnak különösen kedves ünnep, mert hosszú idők óta ezen a napon keresik föl a csíksomlyói Szűz Máriát, segítségét kérve a nemzet megmaradásához. Az utóbbi években olyan tömegek zarándokolnak a csíki Somlyóhegyre, ami már vetekszik a legismertebb búcsújáróhelyek látogatottságával. Jelkép lett Csíksomlyó a magyarság együvé tartozásának jelképe.

Képzőművészeti alkotásokon gyakran megjelennek távoli kegyhelyek felé igyekvő, botot szorongató, vállukon tarisznyát viselő, gyalogos zarándokok alakjai. Főleg a középkorban volt elterjedt ez a fajta búcsújárás az ismert szenthelyek felé. Attól függően, hogy hova igyekeztek, különböző névvel illették őket: a Rómába tartók voltak a romeik (rómaiak), a Jeruzsálembe vándorlók a palmierik (pálmások), Santiago de Compostelába igyekvők a peregrinik (vándorok). A középkori zarándoklatoknak tehát többféle megnevezése és többfajta indítéka volt. Sokan azért vettek vándorbotot a kezükbe, hogy a kegyhelyeken imádkozva megerősítést nyerjenek hitükben. Mások bűneik megbocsátását szerették volna elérni az önként vállalt, megpróbáltatásoktól sem mentes útjukkal. Megint mások életük végét érezve kívántak olyan helyre érkezni, ahol majd haláluk után szent földbe temetik őket.

A latin „peregrinus” szó eredetileg olyan embereket jelölt, akik otthonuktól távol, mondhatni száműzetésben, idegenként éltek. Átvitt értelemben a keresztény ember is idegenként él e földön, útban van Jézus Krisztus országa, mennyei birodalma felé. Ismerős gondolat, hogy csak átutazók vagyunk a földön és ilyen értelemben mindenki zarándok; vannak, akik ezt így is élik meg és vannak, akikben ez sohasem tudatosul.

A zarándoklat mint fogalom gyakorlatilag a XI. századra tisztult le, és szoros kapcsolatba került a keresztes háborúk meghirdetésével. A kereszteseket egyszerűen peregriniknek, azaz zarándokoknak nevezték. Az 1095-ben az első keresztes hadjáratra való clermonti (francia) felhívás alkalmával két eszme fonódik össze: a szent háború és a zarándoklat. Vagyis a keresztes háború a peregrinatio egyik formájának látszik.

A zarándoklelkület igazából mégis a vezeklés és a lemondás gondolatában fejeződik ki. Azzal a céllal indulnak útnak, hogy ereklyék mellett imádkozva valamelyik szent közbenjárását kérjék. A középkorban kialakult ereklyekultusz lett a zarándokutak fő mozgatórugója. Az ereklyéktől azt várták a zarándokok, hogy Isten csodát tegyen. Az ereklyekultusz oda vezetett, hogy a szentként tisztelt elhunytat gyakran kiemelték a sírjából és feldarabolták, hogy minél több helyre jusson a maradványokból. Az első ismert „translatio” a IV. század közepén Szent Babilan holttestének áthelyezése volt Daphnéba. A szokás elsősorban Keleten terjedt el és egy-egy ilyen alkalomra tömegek mentek a történés helyére. Nyugaton sokkal tovább tiszteletben tartották a sírok sérthetetlenségét, mert úgy hitték, hogy a szentségtörők azonnal elnyerik büntetésüket.

A barbár betörésekkel megváltozott a helyzet. Például Róma külvárosi temetőit a keleti gótok feldúlták, ezért a pápák a katakombák legismertebb ereklyéit átszállították a különböző székesegyházakba. A gyakorlat odáig fajult, hogy az ereklyéket adták-vették és nem riadtak vissza a hamisításoktól sem. Cselekedetüket az elkövetők gyakran azzal a jámbor indokkal próbálták mentegetni, hogy maga a szent „óhajtott” más sírhelyen nyugodni. (Gondoljunk Mercurius szerzetesre, aki Szent István királyunk jobb karjához „jutott hozzá”, azt elvitte Berekis faluba, mígnem a szentté avatásra visszahozta Szent László királynak, aki megbocsátott a tolvaj szerzetesnek.). Különösen sok ereklyét hoztak Keletről a keresztes hadjáratok idején a zarándoklaton részt vevő katonák. Európát 1204 és 1210 között elárasztották a Keletről származó ereklyék.

Az ereklyekultusz megváltoztatta a zarándokhelyek templomainak szerkezetét és méreteit is. Az ereklyéket külön arra a célra készített ereklyetartóba tették és az oltáron vagy az oltár alatt hagyták, hogy a zarándokok megközelíthessék és megérinthessék. A templomokhoz egyre több kápolnát kapcsoltak, a román stílusú templomokban pedig megjelentek a szentély körül sugár alakban elhelyezkedő kápolnák és a szentélykörüljárók (deambulatoriumok).

A lakosság számának növekedésével – a XI-XIII. századokban – megjelentek a zarándokok segítségére szolgáló zarándokházak, a kórházak. Az úton lévők testi-lelki ellátásával erre alakult szerzetesrendek foglalkoztak. A XI-XII. század fordulójára kialakult a jellegzetes zarándoköltözet, a köpeny, rajta kagyló, széles karimájú kalap, zarándokbot, búcsús tarisznya; az utóbbi kettőt megáldották. Az átvonuló zarándokok helyi jelentőségű kultúrhelyeket európai hírre emeltek. Így vált például a Compostelába igyekvők gyülekezőhelye Einsiedeln, amely a katolikusok egyik legnagyobb másodlagos jelentőségű búcsújáró helyévé vált. A visszatérő zarándokok a kultusz új formáit honosították meg és új kultuszhelyeket alakítottak ki. Így terjedt el Magyarországon is a mariazelli és a loretói Mária-kultusz.

Magyarországról csoportos zarándoklatra a XIV. századból vannak az első adataink. Ez a kor az aacheni, római, mariazelli zarándoklatok időszaka. Több korabeli külföldi forrás megemlékezik az Aachenbe keresztekkel, énekszóval, gyertyával bevonuló magyar búcsúsokra. A középkori zarándokok egy részét egyházi vagy világi hatóságok súlyos bűnök elkövetéséért kirótt büntetését teljesítő kényszerzarándokok alkották. Kötelezték az elítéltet, hogy számos távoli kegyhelyet keressen föl, például Rómát, Barit, Aachent, Compostelát stb. és a teljesítését zarándokcédulával igazolják.

A török hódítás idején a búcsújárások lehetetlenné váltak, a kegyhelyek jó része elpusztult. A megszállók nem tiltották a zarándoklatot Andocsra és Szeged-Alsóvárosra. A felszabadító háborúk, a Regnum Marianum gondolatköre, a katolikus restauráció eredménye ismét föllendítette a búcsújárást hazánkban, elsősorban a Mária-tisztelet jegyében. Ez a magyarázata annak, hogy búcsújáró helyeink többsége Mária-kegyhely.

A búcsúsok útközben nemzedékeken keresztül azonos családoknál szálltak meg, a pihenés, az étkezés helyei emberöltőkön keresztül azonosak voltak. A kegyhelyre érkezéskor – ha a kegykép, kegyszobor elérhető helyen volt – kendőikkel, ruháikkal, virággal, zöld gallyal megérintik, hogy ereje átáramoljon a kendőbe (Csíksomlyón, Futásfalván, Sasváron). Ezután elfoglalták a szállást, főleg magánházaknál (Csíksomlyó, Máriaradna) vagy zarándokházakban (Mátraverebély). Az éjszaka folyamán keresztutat jártak, a templomi éjszakázás több helyen élő ősi gyakorlat. Csíksomlyón napkelte előtt ismét megjárták a „Jézus hágóját” (keresztút) s várták a napfölkeltét. Máriaradnán is pünkösdkor van búcsú, ahol a reggeli első mise a krassovánoké, a második a bolgároké (Óbesnyő, Vinga), a nagymise és az ezt követő kismise a magyar búcsúsoké.

A búcsújáró helyeket – kegyhelyeket, zarándokhelyeket – történetileg és jellegüket tekintve négy csoportra szokták osztani: Jézus, Mária és az apostolok életének színterei, Palesztina, a Szentföld, ahová már a III. századtól sokan elzarándokoltak, fénykorát a IV-VII. században élte, majd a perzsa, arab és török hódítás miatt jelentősége csökkent; az apostolok, vértanúk, szentek sírjai és relikviáinak őrzőhelyei. A IV. századtól egyre több keresztény zarándokolt Rómába Szent Péter és Pál apostolok sírjához és a katakombákhoz; külön csoportot alkotnak azok a kegyhelyek, ahol a kultusz tárgyai képek, szobrok és más tárgyak. Ezek többsége Szűz Máriát ábrázolja. Ismertebbek: Aachen, Altötting, Einsideln, Loreto, Mariazell, Fehéregyháza (Óbuda), Kalocsa, Lőcse, Máriagyűd, Máriavölgye, Mátraverebély, Szentkút, Privigye és mások; nagyon kis csoportját alkotják a kegyhelyeknek azok, ahol a kultusz nincs összefüggésben semmilyen tárggyal sem, kiváltó oka Mária vagy valamelyik szent erős tisztelete, például Szent Ferencé. Fontos szerepet kaptak bizonyos természeti jelenségek, kövek, fák, gyógyforrások, kutak.

Az egyes kegyhelyeknek megvan a vonzáskörük, eszerint a zarándokok száma a helyi főünnepen mintegy 5000, az országoson 50 ezer. Hazánkban a zarándokok száma 1938-ban az Eucharisztikus Kongresszuson és az 1947-es Mária-évben érte el a legnagyobb értéket, általában meghaladta a százezret (Máriaremetén 1947-ben 300 ezer zarándok volt jelen.) Az utóbbi években Csíksomlyón a búcsújárók száma messze meghaladja a százezret, sokak szerint a félmilliót is.

Érdekes, hogy a csíksomlyói búcsú története máig sem egészen tisztázott. Nincs történelmi dokumentum arról, hogy mióta vált búcsúhellyé. Már a legkorábbi idők óta özönlött a nép a Kissomlyó hegyre. Az egyik legszebb bizonyítéka annak, hogy a magyarság kezdetektől fogva tisztelte a „Napba öltözött Aszszonyt”, az ősi Boldogasszonyt, a Babba Máriát. A „babba” azt jelenti, hogy „szép”. A magyaroknak „Szép Szűz Máriája” van a kezdetektől fogva. A búcsúsok a Babba Máriával találkoznak évente egyszer a Kissomlyó hegyen. Hogy miért ott, annak több oka is lehetett. Csíksomlyó központi helyen, a Keleti-Kárpátok és a Hargita hegyvonulatai között fekszik, minden irányból megközelíthető; északon a Marosfői átjáró, délen a Tusnádi-szoros által határolt területnek, Csíkországnak szívében fekszik. Ami lényeges egy búcsújáróhelyen, a hegy alól tiszta vizű forrás ered, mégpedig gyógyforrás.

A székely nép körében már a XV. században virágzott a Boldogságos Szűz Mária – a Babba Mária – tisztelete. Mária-ünnepeken a Somlyón gyűltek össze. IV. Jenő pápa az 1444. évi körlevelében arra buzdította a népet, hogy legyenek segítségére a ferences szerzeteseknek a templomépítésben. Viszonzásul búcsút engedélyezett a jótevőknek. Korabeli dokumentumok szerint a kegytemplom építését azzal indokolta a pápa, hogy „a hívek sokasága szokott összejönni ájtatosságnak okából és gyakorta nem szűnik odagyűlni Máriát tisztelni”.

A Nagysomlyó csúcsán eredetileg királyi vár állott, alatta a Sóváron szerzetesi kolostor. A Kissomlyón pedig egy kis kápolna, a Megváltó tiszteletére, ezért Salvator-kápolnának nevezik. Szentélyének stílusa az Árpád-korra utal. A hagyomány szerint az Árpád-kori kis kápolnát még Szent István építtette a Gyula erdélyi fejedelem fölött aratott győzelme emlékére 1002-ben. Tehát a Somlyó-hegy már igen korán kultikus hely volt. Hogy kit tiszteltek ezen a helyen több száz vagy ezer éven át, arról nem sokat tudunk, csak a néplélek ősi megnyilvánulása ad támpontot arra, hogy a Boldogasszonyt, a Babba Máriát.

A legelső történelmi bizonyíték a búcsújáróhelyről IV. Jenő pápa bullája 1444-ből. Erről P. Benedek Fidél, „A ferences kolostor története” című munkájában ír. 1567-ben fordulat következett be a búcsújárás történetében. János Zsigmond erdélyi fejedelem haddal akarta a színtiszta katolikus Csík, Gyergyó és Kászon népét az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. A három vidék népe István gyergyóalfalui plébános vezetésével fegyvert fogott hite védelmében. A gyülekezés pünkösd szombatján volt Csíksomlyón, ahol a Szép Szűz segítségét kérték bajukban. A csata győzelemmel ért véget, és a győztesek nyírfaágakkal ékesített lobogókkal vonultak le a Hargitáról hálát adni a Szűz Máriának. Ezután fogadalmat tettek, hogy minden évben pünkösd szombatján elzarándokolnak Csíksomlyóra. Ezt a hagyományt tartják ma is, és az ősi, több száz éves, a csángómagyaroknál ma is élő hittel átlényegítve őrzik Csíksomlyó titkát.

Mi történik a Kissomlyó ősi, szent hegyén? A négy égtáj felől saját zászlók alatt vonulnak a hegyre a falvak népei; egy-egy „keresztalja” hívő együtt marad a búcsú alatt. Valaha ősi titokként őrizték a csángómagyarok abbéli hitüket, hogy a pünkösdi felkelő Nap tüzes korongjában az arra érdemesek megláthatják a Napba öltözött Asszonyt, a Babba Máriát. Régen a Kissomlyón és a hegy lábánál csak maguk közt várták a napfelkeltét, ma már hívek sokasága részesül a misztériumban.

A sok száz éves Boldogasszony-tisztelet ma tömegeket vonz a Somlyóhegyre, függetlenül vallási hovatartozásuktól. A kíváncsiskodókat leszámítva azok éreznek indíttatást a zarándoklatra, akik magyarságukat ma is egyfajta csodaként élik meg. Csíksomlyó a nemezt egységét hivatott bizonyítani, különösen most, amikor többen gyalázatos módon igyekeztek eltaszítani testvéreiket.

Ha összehasonlítjuk egy-két világi kegyhely zarándokainak számával a csíksomlyói zarándoklatot, igencsak előkelő helyen vagyunk. A katolikus világ legismertebb és leglátogatottabb helye Lourdes. 1858. február 11-én délben a Szűzanya itt jelent meg hófehér ruhában, kék övvel a derekán, jobb karján aranyszálra fűzött kristálygyöngy olvasóval a tizennégy éves francia munkáslány, Soubirou Bernadett előtt. A jelenések helyén a sziklabarlangban forrás fakadt, amelynek vize a mai napig számtalan csodás gyógyulást eredményez. Bernadettet 1933-ban avatta szentté az Egyház. A zarándokok azóta is özönlenek Lourdesba, 1883-ban már százezer búcsús járt ott egy év alatt, ma a számuk évi ötmillióra tehető.

Fatima világhírű portugáliai kegyhely. 1917. május 13-ától október 13-ig havonta megjelent három gyermeknek a Szűzanya. Egy törpetölgy lombjaira, fényes felhőn ereszkedett alá. A bárányokat legeltető gyermekeket a rózsafüzér napi imádkozására buzdította. Az októberi jelenésnél 70 ezer zarándok látta a híres „napcsodát”. Szűz Mária három titkot közölt a gyermekekkel, közülük kettőt a felnőtt Lucia nővér 1941. augusztus 31-én levélben közölt a megyéspüspökkel, aki azokat XII. Pius 50 éves püspöki jubileumán – 1942-ben – nyilvánosságra hozta. A harmadik titkot Lucia nővér zárt borítékban adta át a lelriai püspöknek, aki azt később a lisszaboni nuncius által eljuttatta Rómába XXIII. János pápának. A Szentatya 1960. május 13-án vett tudomást a levél tartalmáról Ottaviani bíboros és néhány munkatársa jelenlétében és kérte, hogy ne hozzák nyilvánosságra. 1996 óta II. János Pálon kívül Ratzinger bíboros – a jelenlegi XVI. Benedek pápa – is tud a titokról. Az ismeretlen titkot még nem hozták nyilvánosságra, de kutatók szerint a hitre vonatkozik.

Említhettük volna még Santiago de Compostelát vagy a lengyel Czesztohowát, amelyek a világ legnagyobb zarándokhelyei közé tartoznak. Csíksomlyó lassan fölzárkózik hozzájuk, hiszen nemcsak magyarokat vonz a csodás kegyhely, hanem más anyanyelvű keresztényeket is. Az idei búcsú vélhetően valamennyi közül a legnagyobb lesz, hiszen ez a hely, ahol a nemzet együvé tartozása a legfényesebben ragyog, és valljuk be, nincs is kihez forduljon segítségért a szétszórt magyarság. Az idei pünkösdön is fölcsendül, mint annyiszor, a régi székely himnusz: „Vándor fecske hazatalál, / Édesanyja fészkére száll, / Hazajöttem, megáldott a / Csíksomlyói Szűz Mária.”