Babis elmondta, hogy az államfő legközelebbi szokásos orvosi felülvizsgálata akkor esedékes, és akkor fogják beoltani azzal az oltóanyaggal, amely akkor éppen rendelkezésre áll. Zeman korábban úgy nyilatkozott, hogy meg szeretné várni, amíg elkészül egy olyan vakcina, amelyből egyetlen oltás is elég a védettséghez. A Csehországban jelenleg beadott Pfizer/BioNTech vakcinából két adag beadása szükséges.

Hirdetés

Az újévi fogadásra az elnök eredetileg Babis feleségét és gyermekeit is meghívta, és Zeman családja is jelen lett volna, amit az ellenzék és a közvélemény is megütközéssel fogadott, mert Csehországban jelenleg minden korábbinál szigorúbb járványvédelmi korlátozások vannak érvényben; kettőnél több ember nem találkozhat, ha nem egy háztartásban élnek. Végül egyik család sem volt jelen, csak az elnök és a miniszterelnök találkozott.

Korábban írtuk