„A testi fenyítés sérti a kínzás elleni egyezményt, és meg kell szüntetni” – nyilatkozta Fiona Frazer, az ENSZ emberi jogi megfigyelői küldöttségének vezetője. Továbbá a kivégzések azonnali beszüntetésére szólította fel az afganisztáni tálib vezetést.

Hirdetés

A jelentés szerint a legtöbb nyilvános kivégzést és testi fenyítést hűtlenség és „otthonról elszökés” miatt rendelték el. Ezen bűncselekményeken kívül gyakori jogsértésnek számított a lopás, a homoszexualitás és a kábítószer-kereskedelem is. Az ENSZ testi fenyítésről szóló hétfői jelentése a tálibok 2021 augusztusi hatalomátvétele előtti és utáni időszakot dokumentálja.

A tálib külügyminisztérium a jelentésre válaszul közölte, hogy Afganisztán törvényeit az iszlám szabályokkal összhangban határozzák meg, és az afgánok túlnyomó többsége követi ezeket a szabályokat. „A nemzetközi emberi jogi törvények és az iszlám törvények közötti ellentmondás esetén a kormány az iszlám törvényeket köteles követni” – hangsúlyozta közleményében a tálib külügyminisztérium.

A tálibok nem sokkal hatalomra kerülésük után, csaknem két évvel ezelőtt kezdtek el testi fenyítéseket alkalmazni, annak ellenére, hogy kezdetben a kilencvenes években már látottakhoz képest mérsékeltebb kormányzást ígértek. Ehhez képest az utóbbi időben drasztikusan korlátozták Afganisztánban a nők jogait, egyebek mellett az oktatáshoz és munkához való jogukat, utazásukat, és az orvosi ellátáshoz való hozzáférésüket. A szigorítások nemzetközi felháborodást váltottak, ki és tovább súlyosbították a humanitárius válságot az országban.

Korábban írtuk