Az államtitkár annak kapcsán nyilatkozott a lengyel közszolgálati rádiónak, hogy a varsói parlament alsóháza (szejm) csütörtökön határozatot fogadott el, melyben elutasította a migránsok áthelyezéséről szóló uniós jogszabálytervezetet.

Hirdetés

„Komoly garanciákat akarunk arra vonatkozóan, hogy kit fogadunk be, és kit nem. Ebben a kérdésben nem az európai uniós hivatalnokok fognak dönteni, hanem Lengyelország” – fogalmazott Przydacz, szükségesnek nevezve, hogy az ügyben a lengyel választópolgárok döntsenek.

„A szejm ezért népszavazás kiírásán dolgozik” – tette hozzá. Véleménye szerint a referendum eredménye „komoly érvet ad” majd a kormánynak a Brüsszellel a migránsok áthelyezéséről folytatandó tárgyalásokon.

Piotr Müller kormányszóvivő kedden a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban elmondta: előzetes elképzeléseik szerint a népszavazáson az állampolgároknak egy kérdést tennének fel, amely arra vonatkozna, hogy Lengyelországnak bele kell-e egyeznie a migránsok kötelező áthelyezésébe.

Korábban írtuk

A migránsok Európai Unión (EU) belüli áthelyezéséről szóló népszavazás megszervezését csütörtökön a szejmben Jaroslaw Kaczynski, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság párt elnöke helyezte kilátásba.

Mateusz Morawiecki kormányfő korábban logisztikai és jogi szempontból „jó elgondolásnak” nevezte, hogy a népszavazást az őszi lengyel parlamenti választásokkal egy időben tartsák meg.

Az új migránselosztási mechanizmusról szóló döntést az uniós belügyminiszterek június eleji ülésén Lengyelország és Magyarország ellenezte. A tervezet most a Európai Parlament elé kerül. Morawiecki már jelezte: a jogszabálytervezetet Lengyelország nem fogadja el, és fizetni sem fog az illegális bevándorlók befogadásának elutasítása miatt.

Piotr Müller kedden az uniós tervezetnek azt az értelmezését is kommentálta, miszerint Lengyelország – az Ukrajnából érkező menekültáradatra hivatkozva – kivételért folyamodhatna az uniós migránselosztási mechanizmusban.

„Ebben az irányban (a kivétel megadásában) az Európai Bizottság tehetne ugyan bizonyos lépést, de nincs ilyen kötelezettsége, mert hiányoznak ennek a kritériumai” – magyarázta a kormányszóvivő. Aláhúzta: Varsó konkrét előírásokat vár ez ügyben, ezenkívül eleve elutasítja, hogy az EU-n belül harmadik országok állampolgárait „kényszerű áthelyezéseknek” szolgáltassák ki.

A szejm júliusban tűzheti napirendre a migránsok áthelyezéséről szóló népszavazás szabályainak megvitatását.

A Dziennik Gazeta Prawna című gazdasági és politikai napilapban hétfőn közzétett felmérés szerint a lengyelek 67 százaléka nem támogatja a migránselosztásról szóló új uniós tervezetet, több mint 50 százalékuk pedig helyesli az erről szóló népszavazás megtartását.