Fotó: MTI/AP/Oded Balilty
Hirdetés

Az exit pollok készítéséhez felhasznált reprezentatív választási urnákba dobott voksok kiértékelése után módosult a pártokra támogatottságának aránya, noha viszonylag csekélyek a különbségek az egyes pártoknak korábban számított parlamenti helyekhez képest.

A jobboldali-vallásos tömb együttes mandátumainak száma így hatvanról ötvenkilencre csökkent, ami valamelyest csökkentette Benjámin Netanjahu jelenlegi miniszterelnök kormányalakítási esélyeit, noha az általa vezetett jobboldali Likudnak továbbra is harminchét képviselői helyet ígérnek a szakemberek.

A tizenhármas tévécsatorna kettővel, harmincnégyre növelte számításaiban a Likud legfőbb riválisának számító Kék-fehér párt parlamenti helyeit, de a tizenkettes csatorna felmérése szerint továbbra is csak harminckettőt kap. A harmadik legnagyobb erő mindkét exit poll szerint az arab pártokból alakult Egyesült Lista, amely a tizenhármas csatornán tizennégyet, a tizenkettesen tizenöt mandátumot szerzett.

A keleti ultraortodoxokat tömörítő Sasz párt kilenc, az askenázi ultraortodox párt pedig hét képviselőt küldhet a kneszetbe az összes exit poll szerint, s szintén hét képviselője lesz a baloldali pártok egyesülésének.

A tizenhármas csatornán hét, a tizenkettesen hat mandátumot adtak Avigdor Liberman jobboldali nacionalista Izrael a Hazánk (Jiszrael Béténu) pártjának, amely ismét a mérleg nyelvének szerepét játszhatja. Mindenütt hat képviselőt jósolnak a Likudtól jobbra álló, s főként a telepeseket képviselő Jobbra (Jamina) pártnak.

Az exit poll eredmények ismeretében, éjjel a Kék-fehéret vezető Beni Ganz pártjának aktivistái előtt azt mondta, hogy Izrael történetének egyik legnehezebb választási kampánya zajlott le, melynek végeztével „nem ilyen eredményre” számítottak. Ganz a tényleges választási végeredmények megvárására kérte a jelenlévőket.

Benjámin Netanjahu a Likud aktivistái előtt tartott éjszakai beszédében köszönetet mondott munkatársainak, és „a minden eséllyel szembeni átütő győzelemről” beszélt, továbbá eddigi kormányzásának sikereit hangsúlyozta. Bejelentette, hogy megkezdte a tárgyalásokat jövendő kormányának létrehozásáról. Megbékélésre szólított fel, továbbá annak fontosságára, hogy a gyors egymásutánban lebonyolított választások sorozatát most már lezárják.

A hétfői választások végleges eredményeit a következő napokban fogja bejelenteni a központi választási bizottság az összes szavazat megszámlálása után. A végleges arányok kismértékben még módosulhatnak a katonák, a külön választási helyiségekhez járuló karanténban lévők és a külföldi diplomaták szavazatai alapján is.