Az ukrajnai újjáépítésről június 11-12-én Berlinben Olaf Scholz német kancellár és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására tartandó nemzetközi konferenciához való hozzájárulásról van szó – hangsúlyozta közös közleményében a német gazdasági és fejlesztési minisztérium.

Hirdetés

„A háború túléléséhez Ukrajnának nem csak fegyverekre van szüksége. Fontos, hogy a gazdaság továbbra is működjék, és az ország finanszírozni tudja az újjáépítését” – jelentette ki Svenja Schulze fejlesztési miniszter.

Berlin az ukrán kormánnyal közösen pénzintézetet is tervez létrehozni az állami tulajdonban lévő KfW német bank mintájára, amelyet a második világháború után alapítottak meg Nyugat-Németország helyreállítására, majd az újraegyesítés után fontos szerepet játszott a volt NDK korszerűsítésében is.

A mostani terv központi elemét, az Ukrán Fejlesztési Alapot Ukrajna 1999-ben már létrehozta, és a KfW már számos ukrán kis- és középvállalatot is támogatott.

Korábban írtuk

Az ország 2022. februári orosz megtámadása óta Ukrajnában mintegy 40 ezer kis- és középvállalat tudott a háború ellenére talpon maradni.

Jelenleg a Világbank mintegy 486 milliárd dollárra becsüli az ukrajnai újjáépítés költségeit, a háború alakulásának függvényében.

Tekintettel arra, hogy az állami pénzek nem lesznek elegendők, a német kormány magánvállalatokat is be akar vonni a terv végrehajtásába – áll a tárcák közleményében.