Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq (archív)
Hirdetés

Marcel Ciolacu szociáldemokrata (PSD) házelnök szerint Orban és kormánya a liberálisok meggazdagodására használta ki a koronavírus-válságot versenytárgyalás nélkül juttatva előnyös állami megrendelésekhez a rendkívüli állapot idején a PNL holdudvarához tartozó cégeket.

A szociáldemokraták javaslatára a képviselőház „a kormányfő órája” elnevezésű politikai vita keretében tűzte napirendre az Unifarm cég körül a védőmaszkok beszerzése kapcsán kirobbant korrupciós botrányt, hogy a miniszterelnököt azokkal a sajtóban is megjelent vádakkal szembesítsék, miszerint tudomása lehetett az állami cégnél gyanított megvesztegetésről, és az ügy egyik szereplője az ő védence.

Ciolacu szerint a PNL-kormány azért cserélt le – a PSD önkormányzati vezetői által kinevezett – kórházigazgatókat, hogy szabad utat biztosítson az egészségügyi felszerelések beszerzése körüli korrupciónak. A kormány nem hajlandó a törvény által előírt nyugdíjemelést végrehajtani, nem hajlandó megkétszerezni a családi pótlékot, a világjárványt pedig arra használta, hogy „meglopja a románokat” – sorolta a bűnlajstromot Ciolacu. Szerinte a kormányt ezért le kell váltani, és bűnrészesnek nevezte azokat, akik nem szavazzák majd meg a PSD által beterjesztendő bizalmatlansági indítványt.

Ludovic Orban elutasította a vádakat. Szerinte hitelrontó szándékkal hívták ebben az ügyben a parlament elé azt a látszatot keltve, mintha a neki vagy kormányának köze lenne a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által vizsgált ügyhöz. A miniszterelnök szerint a „tolvaj kiált tolvajt” esetéről van szó. Kifejtette: az elmúlt években az akkor kormányon lévő PSD volt az, amely szerinte frontális támadást intézett az igazságszolgáltatás intézményei ellen, ezzel szemben a PNL mindvégig azért harcolt, hogy a bírák és ügyészek felelősségre vonhassák a korrupt politikusokat.

Korábban írtuk

A DNA két hete jelentette be, hogy vád alá helyezte az Unifarm egészségügyi felszereléseket és gyógyszereket forgalmazó román állami vállalat vezérigazgatóját. Eugen Adrian Ionelt azzal gyanúsítják, hogy 760 ezer euró kenőpénzt követelt magának cserében azért, hogy az Unifarm egy egészségügyi védőfelszereléseket forgalmazó cég közvetítésével szerezzen be 250 ezer, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges védőfelszerelést és 3 millió egészségügyi maszkot.

A témáról folytatott parlamenti vitának nincsenek jogi következményei. A bukaresti média a közelgő önkormányzati illetve parlamenti választásoknak tulajdonítja, hogy a kormánypárt és az ellenzék a koronavírus-járvány kapcsán is nyilvánosan támadja egymást.