Hirdetés
Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Anders Wiklund
Tobias Billström svéd külügyminiszter

A NATO-tagállamok külügyi vezetőinek norvégiai informális tanácskozásának zárónapján a politikus úgy fogalmazott, hogy a NATO-csatlakozás nem sprinttáv, hanem maratoni futás, és már látszik a cél.

Észtország külügyminisztere a csütörtöki megbeszélések előtt arról beszélt, hogy Svédország minden feltételt teljesített, készen áll a NATO-tagságra, és nincs oka annak, hogy ne lehessen a szövetség tagja.

A litván diplomácia vezetője reményét fejezte ki, hogy a nyári vilniusi NATO-csúcson felhúzhatják a svéd lobogót a többi tagállam zászlaja mellé.

Korábban írtuk

A főtitkár is sürgeti Svédország felvételét

Svédország mihamarabbi felvételét sürgette a NATO-ba az észak-atlanti szövetség főtitkára csütörtökön Oslóban, a NATO-tagországok külügyminiszteri találkozóján.

Jens Stoltenberg elmondta, az ügyben a hét elején Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is egyeztetett, és nemsokára Ankarába is ellátogat.

Hozzátette: Stockholm csatlakozása az összes NATO-tagország érdeke, és rámutatott arra hogy a svéd kormány új terrorizmus-ellenes törvényei azt bizonyítják, Svédország fokozza a terrorizmus elleni harcot.

Ankara többször sürgette a svéd kormányt, lépjen fel határozottabban a terrorizmus ellen, s azt veti Stockholm szemére, hogy a Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió által terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjainak ad menedéket.

Stockholm – szakítva több évtizedes semlegességével – Helsinkivel együtt tavaly májusban, nem sokkal Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának megindulása után kérelmezte felvételét a NATO-ba, ám míg Finnország idén április 4-én csatlakozhatott az észak-atlanti szövetséghez, Svédország felvétele még várat magára.

A kétnapos megbeszélés előtt a házigazda Norvégia külügyminisztere, Anniken Huitfeldt szintén leszögezte: Svédországnak mihamarabb, még a NATO júliusi, Vilniusba tervezett csúcstalálkozója előtt az észak-atlanti szövetség tagjává kell válnia.