A javaslat ellen szombaton hetven francia nagyvárosban a belügyminisztérium szerint több mint százezren, a szervezők szerint félmillióan tüntettek. Párizsban a felvonulást anarchista rendbontók próbálták megzavarni, az összecsapásokban 98 rendőr megsérült.

Hirdetés

Christophe Castaner, az elnöki párt, a Köztársaság lendületben nemzetgyűlési frakcióvezetője hétfő délután sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a vitatott 24-es cikkely „teljes átírását” kezdeményezi a kormánytöbbség, mert tisztában van a javaslattal szembeni ellenérzésekkel, amelyeket szeretnének eloszlatni, illetve elkerülni az egyre fokozódó félreértést a törvény körül.

„Se nem visszavonás, se nem felfüggesztés, hanem a szöveg teljes átírása történik” – hangsúlyozta a frakcióvezető. 

Újságíró szervezetek, baloldali pártok, szakszervezetek, jogvédő szervezetek együtt hívták országszerte utcára az embereket az ellen kormányjavaslat ellen, amely alapján a rendőrség tagjairól munkájuk elvégzése közben készült képek, felvételek közzétételét a hatóságok akár 45 ezer eurós bírsággal és egy év szabadságvesztéssel is büntethetik.

Korábban írtuk

A kormány álláspontja szerint az intézkedéssel a rendőröket szeretnék védeni a közösségi oldalakon szervezett gyűlöletkeltő felhívásokkal szemben, amelyekre elsősorban a tavalyi sárgamellényes tüntetések idején voltak példák. 

Jóllehet a szabályozás kimondja, hogy csak a rosszhiszemű közzététel büntetendő, a bírálók szerint a módosítás korlátozza a médiaszabadságot és az esetleges rendőri túlkapásokról szóló tájékoztatásokat. Az ellenzők azt is kifogásolják, hogy a rendőri túlkapások többsége büntetlen marad, ha azokról nem készülhet felvétel akár újságírók kameráival, akár állampolgárok mobiltelefonjaival.

Ez utóbbira példa azt a nagy visszhangot kiváltó felvétel, amelyen Michel Zecler fekete bőrű zenei producert a stúdiójának bejáratánál rugdossák és ütlegelnek rendőrök. Ellenük a stúdió térfigyelő kameráinak felvétele alapján – amelyet csütörtökön tett közzé egy portál – hatósági személy által elkövetett szándékos erőszak és a rendőrségi jegyzőkönyv meghamisításának gyanújával indított vizsgálatot hétfőn az ügyészség. 

A hétvégi tiltakozások után Emmanuel Macron államfő hétfőn a hivatalába rendelte Jean Castex miniszterelnököt, a kormány több tagját, valamint a kormánypárti frakciók vezetőit a kialakult belpolitikai válság megoldására.

Christophe Castaner elmondta, hogy az átírással „a cél egyszerű: megerősíteni a rendőri erők biztonságát, ugyanakkor szavatolni a szabad tájékoztatás alapjogát”.

„Az egyensúlyt, amelyet kerestünk ezzel a cikkellyel, nem egyformán érzékelték az emberek, ezt tudomásul vettük” – ismerte el a frakcióvezető.

Hírmagyarázók szerint az államfő által választott megoldás kudarc a jobboldalról érkezett Gérald Darmanin belügyminiszter számára, aki az elmúlt napokban többször is ellentmondásosan védte a kormányzati javaslatot. A tárcavezető hétfőn nem szólalt meg, a tervezet átírását pedig a kormánypártnak a baloldalról érkezett frakcióvezetője – aki egyébként Darmanin elődje volt a belügyminiszteri székben – jelentette be.