Az ausztriai választási kampányban kiemelt helyet kap a bevándorlók ügye, hiszen az ötszázezres csoport szoros választási küzdelem esetén akár el is döntheti a voksolás kimenetelét – írta kedden a Die Presse című osztrák lap összefoglalójában, hozzátéve, hogy a pártok emiatt mind igyekeznek megszólítani a külföldi származású osztrákokat.

Fotók: MTI, ShutterStock.com


Fotók: MTI, ShutterStock.com

„A pártok a választási kampány során nem hagyhatják figyelmen kívül a szavazásra jogosult bevándorlók csoportját, hiszen ötszázezren vannak, vagyis a szavazásra jogosultak tizenkettedrészét ők teszik ki” – olvasható a Die Pressében. 
    
Az előrehozott parlamenti választásokat október 15-én tartják Ausztriában. Megközelítőleg 6,4 millió választópolgárt várnak az urnákhoz. Az Osztrák Statisztikai Hivatal (Statistik Austria) adatai szerint 2016-ban a 8,6 millió ausztriai lakos közül mintegy 1,9 millió volt bevándorló, vagy bevándorlók Ausztriában született gyermeke, ezen belül 1,4 millió az első generációsok száma. Többségüknek mindazonáltal egyelőre nincs osztrák állampolgársága, és így nem is szavazhatnak.
    
Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), a nagyobbik koalíciós párt számára a bevándorlók szavazata különösen fontos, még akkor is, ha a pártban jobbra tolódás észlelhető – állapítja meg a Die Presse. A lap által idézett tanulmány szerint a bevándorlók jellemzően balközép pártokra szavaznak, hiszen egyrészt sokan közülük vendégmunkások, így a munkáspártokat részesítik előnyben, másrészt a muszlim szavazókat nem a keresztény értékek mellett kiálló politikai erők tudják megszólítani. 
    
A lap megemlíti azt is, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő felszólította a Németországban élő törököket, hogy a szeptember 24-i német parlamenti választáson ne szavazzanak olyan pártra, amely „Törökország ellensége”. Az államfő név szerint említette a Kereszténydemokrata Uniót (CDU), amelynek Angela Merkel  kancellár az elnöke, továbbá a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) és a Zöldeket. „Hasonló kijelentések az osztrák politikára is kihatással lehetnek” – állapította meg a Die Presse. 
    
Az Osztrák Néppárt (ÖVP), vagyis a kisebbik koalíciós fél számos kritikával illeti a muszlimokat és a bevándorlókat, ugyanakkor a néppárt az egyetlen, melynek országos listáján bevándorló – vagy bevándorlók leszármazottja – is szerepel. A Die Presse elemzése szerint a párt választói elsősorban a többségben katolikus országokból, Lengyelországból és Horvátországból érkezők közül kerülnek ki. 
    
Az ÖVP-től jobbra álló, ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nem szimpatizál a bevándorlókkal, míg a Zöldek pártja a választási kampányban is kiáll a nyitottság és a befogadás mellett – olvasható a lapban, amelynek megállapítása szerint az ÖVP és az SPÖ politikájának jobbratolódása után a Neos liberális párt változatos listája „valódi alternatíva” lehet a bevándorlók számára, holott a párt kevésbé vesz részt a bevándorlásról szóló vitákban. 
    
Az alig öt héttel a választás előtt készült felmérések továbbra is határozott néppárti előnyt mérnek, a második-harmadik helyért pedig szoros szociáldemokrata-szabadságpárti küzdelmet jeleznek előre. A hétfőn bemutatott felmérések szerint a legtöbb osztrák választó még mindig a néppárti-szabadságpárti koalíciót részesítené előnyben, ugyanakkor növekedett a jelenlegi szociáldemokrata kancellár, Christian Kern bizalmi indexe is.

(MTI)