Alijev szerint Örményország a támadással háborús bűncselekményt követett el.

Hirdetés

„Ha a nemzetközi közösség nem fogja felelősségre vonni ezért Örményországot, majd mi megtesszük. A csatatéren fogunk bosszút állni” – mondta az azeri elnök.

Alijev egyúttal katonai győzelmekről számolt be: elmondta, hogy az azeri haderő visszafoglalt „a szeparatistáktól” két újabb települést Hegyi-Karabahban, Fizulit és Dzsabrailt. „Uraljuk a harcmezőt” – mondta, és hozzátette, hogy Azerbajdzsán soha nem támad civil célpontokat. Megismételte, hogy az azeri offenzívát csak akkor állítják le, ha Örményország kivonul Hegyi-Karabahból.

A 300 ezer lakosú Gandzsa szombat hajnalban már nem először volt tüzérségi támadás célpontja. Örmény részről azzal indokolták a csapásokat, hogy a város és környéke az azeri katonaság egyik műveleti központja. Gandzsa ad otthont egy légibázisnak, egy gépesített dandárnak, a hadsereg több üzemanyagraktárának, utánpótlást gyártó üzemeknek, továbbá azeri különleges egységek is állomásoznak ott.

Korábban írtuk

Örmény közlés szerint helyi idő szerint péntek este tíz órakor és szombat hajnali fél ötkor és fél hatkor is robbanások rázták meg Hegyi-Karabah székhelyét, Sztepanakert városát.