Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Speidl Bianka azt mondta, hogy Algériában tavaly a politikai válság ideiglenes megoldásaként új államfőt választottak, akinek viszont kevés a legitimációja, ezért folyamatos tüntetések voltak az országban májusig.

A tüntetők a politikai élet liberalizációját, a gazdasági élet helyreállítását és demokratikusan megválasztott kormányzatot követelnek – tette hozzá.

Szerinte Algériában elsősorban a gazdasági élet helyreállítására lenne szükség, amelyhez évente 300 ezer új munkahelyet kellene létrehozni. Ezzel szemben a koronavírus-járvány miatt idén eddig 275 ezerrel csökkent a munkahelyek száma, és várhatóan további 175 ezer munkahellyel lesz kevesebb – közölte.

Korábban írtuk

Hangsúlyozta, hogy amíg a gazdasági helyzet rendezése és a politikai liberalizáció nem történik meg, az elvándorlási kedv állandó marad, és folyamatos lesz a nyomás Európa felé. Algériában százezer migráns tartózkodik, 42 százalékuk szívesen maradna az országban, csak nem adottak ehhez a körülmények – mondta Speidl Bianka.