Vlagyimir Putyin orosz elnök videolinken keresztül tekintette meg, amint a két országban beindul a tömeggyártás.

Hirdetés

Argentína és Szerbia eleinte a saját szükségleteinek kielégítésére fog előállítani oltóanyagot, a későbbiekben pedig exportál is belőle – tájékoztatott közleményében az orosz vakcinák menedzseléséért felelős Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).

Az Interfax hírügynökség idézte Marcelo Ruben Figueirast, az argentin Laboratorios Richmond gyógyszergyártó vállalat elnökét, aki pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumom azt mondta, hogy vállalata a remények szerint az idei év végére százmillió adag Szputnyik V vakcinát állít majd elő. Már épül az országban egy vakcinagyártó vállalat, és miután átadták, évente ötszázmillió adagot fognak gyártani Argentínában.

Az RTS belgrádi közszolgálat tévé híradása szerint Szerbiában a Torlak Intézetben kezdődött meg a Szputnyik V tömeggyártása, és várhatóan tíz napon belül már kapnak belőle a szerbiai oltópontok. Az RTS felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbia az első európai ország Oroszországon kívül, ahol gyártják már az orosz Gamaleja Intézet által kifejlesztett vakcinát. Az oltóanyagot eddig a világ hatvanhat országában regisztrálták, engedélyeztetése folyamatban van az az Egészségügyi Világszervezetnél (WTO)  és az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA) is.

Korábban írtuk