Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

Az uniós biztos sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a migrációs paktum elfogadása nemcsak a politikai akarattól, hanem a koronavírus-járvány alakulásától is függ.

Elmondta, noha a tagállamok megállapodtak a származási és a tranzitországokkal ápolt partnerség megerősítésében, további párbeszédre van szükség az egymás közötti szolidaritást illetően.

Az unión kívüli országokkal való partnerséggel összefüggésben azt közölte, az Európai Bizottság többféle eszközzel, egyebek mellett az Erasmus hallgatói cserediákprogram bevezetésének, illetve a vízumliberalizáció lehetőségével vagy akár a legális belépési útvonalak létrehozásával kívánja fokozni a részvételt az illegális migráció visszaszorítására irányuló küzdelemben. Hozzátette: nem hiszi, hogy a fejlesztési támogatások visszavonásával való fenyegetés „jó stratégia” lenne az együttműködésre.

Stephan Mayer, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország illetékes államtitkára, aki Berlinből kapcsolódott a sajtótájékoztatóhoz, azt közölte, hogy a soros német elnökség ideje alatt „jelentős haladást sikerült elérni” a megújítani kívánt uniós migrációs és menekültügyi szabályozás tárgyalásaiban.

Korábban írtuk

Tájékoztatása szerint a sok ponton mutatkozó nézetkülönbségek ellenére minden uniós ország úgy ítéli meg, hogy a javaslat alkalmas a további tárgyalásokra.

Az unió tanácsának soros elnökségét januártól betöltő Portugália „jó tárgyalási alappal rendelkezik” majd ahhoz, hogy folytassa a migrációs paktum elfogadását célzó megbeszéléseket – mondta.

A migrációs válság kirobbanásának idején, 2015 és 2016 között „még sokan azt mondták, hogy a migráció problémája nem tartozik rájuk”, mostanra azonban minden uniós ország úgy véli, hogy az illegális bevándorlás közös európai probléma – közölte.

A fél évvel ezelőtti helyzethez képest nagyobb egyetértés mutatkozik egyebek mellett a külső határok védelme fontosságának megítélésében, a nemzetközi védelemre nem jogosultak visszaküldését célzó rendszer megerősítésének szükségességben, valamint az unióba való belépés jogszerű csatornái megteremtésének lehetőségét illetően. A tárgyalásra váró kérdések között azonban a tagországok közötti szolidaritás meghatározása továbbra is várat magára – tette hozzá a német államtitkár.