A szakember szerint a valódi gondolati és szólásszabadság háttérbe szorult az Egyesült Királyságban, és európai szinten is aggasztó a helyzet. Mindebben jelentős szerepet játszott, hogy a nemzeti alkotmányos hagyományokon alapuló, jól működő common law-t (precedensjogot) egyre inkább háttérbe helyezik a nemzetközi emberjogi nyilatkozatok alapján elfogadott új törvények szerinti ítélkezés.

Hirdetés

Meglátása szerint a szólásszabadság korlátozottabbá vált, mint korábban, amikor a precedensjog kimondatlan alapvetése volt a gondolat és a szólás szabadsága. A bíróságok a nemzetközi trendeket követő új jogi környezetben bizonytalan, és sok esetben illogikus mércéket és teszteket alkalmaznak, amelyek könnyen a józan ésszel ellentétes eredményekhez vezethetnek.

Így fordulhatott elő, hogy egy esetben a demokratikus szocializmusban, vagyis egy politikai elképzelésben való hit védelmet kaphatott, míg egy másik esetben a transzgender ideológiát a vallási meggyőződése alapján elutasító személy jogait megtagadták. Szintén nagy vitát váltott ki az a bírósági döntés, amely elutasította a gyermekeik túl korai iskolai szexuális nevelése ellen tiltakozó walesi szülők állammal szembeni keresetét, holott a szülők megalapozottan hivatkoztak a gyermekeik feletti teljes felügyeletet biztosító precedensjogra.

Anna Loutfi a vonatkozó precedensjogot és bírói joggyakorlatot részletesen bemutató előadással támasztotta alá az aggasztó trendekkel kapcsolatos érvelését, és hangsúlyozta: a Nyugatot ma olyan politikai erők fenyegetik, amelyek új és gyengén megalapozott jogi érvelésekkel korlátoznák a gondolati és szólásszabadságot, és újabb antidemokratikus időszakot hoznának el Európa történetében.

Korábban írtuk