Hirdetés

Dömötör Csaba a Facebook-oldalára feltöltött videóban azt mondta, hogy ugyan nem kapott nagy figyelmet, de annál nagyobb horderejű az, amivel az Európai Bizottság előállt: el akarják törölni az egyhangúságot az uniós döntéshozatalban.

Az államtitkár arra figyelmeztetett, ez azt jelenti, hogy a teljes egyetértés helyett minősített többséggel lehetne meghozni döntéseket.

Területeket is megjelölnek – folytatta -, ahol ezt érvényesítenék: az adópolitikában, a szociális politikában vagy éppen a külpolitikában.

„Ez egy súlyos javaslat, mert Brüsszelben döntenének arról, ne 9 százalékos legyen a társasági adó, hanem magasabb” – említett egy példát Dömötör Csaba. „De még arról is Brüsszelben dönthetnének, hogy milyen legyen az álláspontunk a háború kérdésében” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Emlékeztetett arra, hogy láttak már példát hasonló eljárásra, például a betelepítési kvóták ügyében. „Ott hiába tiltakoztunk, elfogadták. Ezt akarják intézményesíteni” – mondta.

Dömötör Csaba hangsúlyozta: fokozatosan ki akarják venni a döntési jogokat a tagországok kezéből, amit „lopakodó jogalkotásnak” nevezett.

Megjegyezte, hogy a mostani javaslat ennél is tovább megy: tartósan elvennék a döntések jogát jó néhány területen.