A római felsőház balközép többségű igazságügyi bizottsága napirendre tűzte az úgynevezett homofóbia- és transzfóbiaellenes törvénycsomag vitáját és a szavazást róla.

Hirdetés

A jogszabályokat az alsóház tavaly novemberben elfogadta, azóta a csomag a törvényalkotási folyamat következő lépcsőjére várt. A jobboldali pártok sohasem titkolták, hogy ellenzik a törvény megszületését, miközben a baloldali erők célként tűzték ki a törvény hatályba léptetését még a következő parlamenti választások előtt.

Az igazságügyi bizottság közlésével egy időben hetven olasz katolikus szervezet bejelentette, hogy az olasz püspöki kar (Cei) állásfoglalásához csatlakozik a „gender-antropológia” bevezetését szolgáló törvénnyel szemben.

A Cei már tavaly júniusban fenntartásainak adott hangot, és most ismételten hangsúlyozta, hogy egy ennyire „jelentős törvénynek a párbeszéd jegyében kell megszületnie anélkül, hogy értelmezési félreértés eszközévé váljon”. A püspöki kar úgy vélte, továbbra is „túl sok a bizonytalanság” a törvény tartalma körül.

Korábban írtuk

„A diszkrimináció elleni küzdelmet hirdető törvénynek nem szabad intoleranciával megkérdőjelezni a férfi és nő közötti valós különbséget” – olvasható a Cei állásfoglalásában. Ferenc pápát idézve az egyházi testület minden egyes ember méltóságának tiszteletét hangsúlyozta szexuális orientációtól függetlenül. Ezzel egy időben a Cei kiemelte a család egyedülálló jellegét, amelyet – hangoztatták – egy férfi és egy nő alkot.

A püspökök véleménye szerint más országok tapasztalata rámutatott, hogy az ilyesfajta jogszabály a diszkriminációk szankcionálása helyett a hagyományos családmodell támogatóit sújthatja, amikor utóbbiak „jogos véleményt alkotnak”. Ami a nemi hovatartozás miatti esetleges erőszak és üldözés büntetését illeti, a Cei szerint a hatályos jogszabályok már elegendő védelmet nyújtanak.

A homofóbia- és transzfóbiaellenes törvényt a baloldali Demokrata Párt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S), a baloldali Szabadok és Egyenlők (LeU) valamint az Élő Olaszország (IV) kezdeményezte a nemi diszkrimináció, a nemi jellegű erőszak ellen, valamint a nemi identitás védelmében. A kulturális élet képviselői vezetésével félmillió aláírás gyűlt össze a törvénycsomag hatályba léptetése mellett.

A törvényjavaslatot benyújtó, demokrata párti Alessandro Zan, az LMBT közösség aktivistája hangsúlyozta, hogy Olaszország az utolsók között van a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek társadalmi elismertségét illetően. Törvényjavaslata azoknak kíván erősített védelmet biztosítani, akiket nemi identitásuk miatt támadnak – mondta.

Maurizio Gasparri, a jobbközép Hajrá Olaszország szenátora úgy látta, miközben a koronavírus-járványban az országnak gyors gazdasági talpra állásra, a lakosságnak sürgősen oltásra van szüksége, „a baloldal a legfontosabbnak ezt a törvényt tartja”. Gasparri „hosszú vitát” ígért, hangsúlyozva, hogy a diszkriminációellenes törvények nem jelenthetik a „gender ideológia” terjesztését az iskolákban.

Hasonlóképpen hosszú parlamenti vitára készül Pietro Grasso, a baloldali Szabadok és Egyenlők szenátora is, aki úgy nyilatkozott, hogy el kell kerülni az egyház és a jobboldal „állította csapdákat”.