„Megdöbbentünk tegnap (szerdán), amikor meghallottuk Izrael moszkvai nagykövetének a kijelentését, aki szerint az orosz (kimenekítési) listák egyeztetése két hétig is eltarthat” – jelentette ki Marija Zaharova, a külügyminisztérium szóvivője heti sajtótájékoztatóján.

Hirdetés

Alekszander Ben-Zvi, Izrael Moszkvában akkreditált nagykövete szerdán úgy nyilatkozott a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek, hogy Egyiptom úgy döntött: csak napi 600 embert enged át a rafahi határátkelőn, így az oroszok evakuálása két hétbe is beletelhet. A nagykövet szerint összesen mintegy 7000 ember várja, hogy kimenekítsék a Gázai övezetből.

A külügyi szóvivő szerint „elfogadhatatlan ez a logika”. Marija Zaharova biztosított arról, hogy orosz részről „minden készen áll” ahhoz, hogy az ország állampolgárait az egyiptomi ellenőrzés alatt álló rafahi átkelőn keresztül kimenekítsék.

„Nem tudjuk felfogni, hogy az operatív lépéseink és a biztonsági intézkedések keretében lefektetett valamennyi kérés és feltétel betartása ellenére miért nem indult már el a folyamat” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Közölte, hogy „sok gyermek vár evakuálásra, a helyzet ”300 orosz kiskorút„ érint.

Az egyiptomi hatóságok ellenőrzése alatt lévő rafahi átkelőt november 1-én nyitották meg újra, hogy a külföldiek és a kettős állampolgárok elhagyhassák a Hamász október 7-i, Izrael elleni támadása óta az izraeli hadsereg által ostromgyűrűbe vont és a légierő által folyamatosan támadott palesztin területet.

A megnyitás után három nappal – amely idő alatt többtucatnyi palesztin sebesült és több száz külföldi távozhatott a Gázai övezetből Egyiptomba – a Hamász két napra felfüggesztette, majd ismét engedélyezte az evakuálásokat.