A kedd esti ünnepségen mondott köszöntőbeszédben Ingrida Simonyte litván kormányfő hangsúlyozta: minden nemzet erejét a szabadságért és hazájukért harcolni akaró emberek adják. „Ma biztosan megmondhatom, hogy Ukrajna legyőzhetetlen” – jelentette ki.

Hirdetés

Olena Zelenszka is tiszteletét fejezte ki az ukrán nemzet iránt, Lengyelországnak pedig köszönetet mondott azért, hogy lakosai „naponta szellemileg fegyverzik fel” Ukrajnát.

A varsói biztonságpolitikai konferenciát 2014 óta szervezik, a Szabadság Lovagja díját a szabadság, az igazságosság és a demokrácia fejlesztésében szerzett érdemekért adják át évente. Tavaly a kitüntetést Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki politikusnak ítélték oda.

A kedden kezdődött, kétnapos varsói biztonsági fórum első napján mások mellett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, Ben Wallace brit védelmi miniszter, Annalena Baerbock német külügyminiszter is részt vett.

Korábban írtuk