Fotó: MTI, archív
Hirdetés

A magatartási szabályok gyűjteménye, amelyet a menedékkérőknek a jövőben alá kell írniuk, a többi között olyan „parancsolatokat” tartalmaz, mint „Tanuld meg a német a nyelvet”, „Kövesd az osztrák törvényeket”, „A konfliktusokat erőszakmentesen oldd meg”, valamint „ Tanúsíts hálát életed során Ausztria iránt”.

Waldhäusl sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a felsorolt szabályok ellen vétőket nem fenyegeti külön büntetés.

Kiemelte: a „parancsolatokat” pozitív szándék és a józan ész vezérelte. „Ezeknek az embereknek ideiglenes védelmet nyújtunk, s mindazt amire szükségük van. Ezért cserébe elvárunk egy bizonyos hálát” – tette hozzá Waldhäusl.

Mint mondta, minden menedékkérővel elsőként azt kell megértetni, hogy „Ausztria miként működik”.

Több párt is bírálta a javaslatot. Bernhard Ebner, az Osztrák Néppárt (ÖVP) alsó-ausztriai vezetője szerint a menedékkérők így is átfogó felvilágosításban részesülnek jogaikról és kötelezettségeikről, amikor megérkeznek az országba. „Az új irat tartalmilag nem jelent semmi újat. Ez csak egy újabb reklámfogás” – emelte ki Ebner. Megjegyezte: „maga Waldhäusl is azt mondja, hogy az érintettek számára teljesen szankciómentes, s ezzel hatástalan lesz”.

Waldhäusl néhány hónapja azzal hívta fel a figyelmet magára, hogy a felnőtt kíséret nélkül úton lévő fiatalkorú migránsokat egy szögesdróttal körülvett és őrzött menekültszálláson helyeztette el. A fiatalok csak kísérettel hagyhatták el a létesítményt. Alsó-Ausztria néppárti tartományfőnöke, Johanna Mikl-Leitner gondoskodott a fiatalok megfelelő intézményekbe történő áthelyezéséről a fiatalkorúak jogvédelmével foglalkozó alsó-ausztriai gyermek és ifjúsági ügyvédség bírálatát követően.