Fotó: MTI/EPA/EFE/Andre Borges
Hirdetés

A megmozdulásokról a helyi sajtó is felvételeket tett közzé, több videó és kép pedig a közösségi médiára is felkerült.

A rendőrség kordonokat állított fel a rendőrkapitányságtól nem messze található hotel köré, melyben Bolsonaro utódja, a január 1-jén beiktatandó Luiz Inácio Lula da Silva szállt meg. Az épület fölött helyszíni beszámolók szerint helikpter is köröz. A következő kormányban az igazságügyi tárca élére kerülő Flávio Dino a sajtónak azt mondta, Lula biztonságban van, „semmilyen veszély nem fenyegeti”, továbbá elfogadhatatlannak nevezte a rendőrkapitányság ostromára tett kísérletet.

A brazil hatóságok azt közölték, a tiltakozások azt követően robbantak ki, hogy a rendőrség le akart tartóztatni egy embert, aki részt vett egy korábbi, Bolsonaro melletti megmozduláson.

Bolsonaro hívei az októberi elnökválasztás óta többször vonultak az utcára. A voksolás eredményét az elnök pártja, a Liberális Párt is megkérdőjelezte arra hivatkozva, hogy „helyrehozhatatlan szabálytalanságokat” tapasztaltak az elektronikus szavazógépekkel kapcsolatban, amelyek hatással lehettek a végkimenetelre.

Korábban írtuk

Bár a kérvényt november végén elutasították, Bolsonaro támogatóinak egy része továbbra sem ismeri el az elnök vereségét és átállásra szólították fel a hadsereget.