Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

A menedékkérőknek nyújtandó jogi tanácsadást a belügyminisztérium hatáskörébe tartozó Szövetségi Gondozási Ügynökség (Bundes Betreuungsagentur) látja el 2021 januárjától – írta a Kleine Zeitung című lap.

Alma Zadić zöldpárti igazságügyi miniszter kiemelte: azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően biztosítsa a jogi tanácsadók függetlenségét és döntési szabadságát.

Karl Nehammer néppárti belügyminiszter ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az ügynökség „az alapjogoknak megfelelő, minőségi és szigorú jogi tanácsadást” fog nyújtani.

A Zöldek kezdeményezésére létrehoznak egy független szakértőkből álló minőségügyi tanácsot is, amelynek tevékenységét az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és az osztrák ombudsmani hivatal is segíti majd; ennek feladata az lesz, hogy biztosítsa a jogi tanácsadás függetlenségét.

A civil szervezetek aláírásgyűjtéssel tiltakoznak a döntés ellen. Több mint negyven érintett civil szervezet csatlakozott a kampányhoz, szerintük az új rendszer bevezetéséig nem áll rendelkezésre elegendő idő, hogy tisztázzák a keretfeltételeket, és fennáll a veszélye annak, hogy megszűnik a jogi tanácsadás függetlensége.

A menedékkérőknek nyújtandó jogi tanácsadás állami hatáskörbe helyezéséről még a néppárti-szabadságpárti kormány határozott. A döntés végrehajtását az új konzervatív-zöld kormány megalakulásához vezető koalíciós tárgyalások során a néppárt fogalmazta meg feltételként.