Fotó: MTI/EPA/M.A.Pushpa Kumara, archív
Hirdetés

A nemzetközi közösség által elfogadott meghatározás híjás az IEP nem pontosította, hogy mit tart terrorcselekménynek.

A terrorcselekmények definíciója a Marylandi Egyetem adatbázisa szerint „törvénytelen erő alkalmazása vagy azzal való fenyegetés nem állami szervezetek által politikai, gazdasági vallási vagy szociális okokból, félelem, kényszerítés vagy megfélemlítés révén”.

Európában a 2017. évi több mint 200-ról 62-re csökkent a terrorcselekmények áldozatainak száma – olvasható a jelentésben.

„Az Iszlám Állam (IÁ) (terrorszervezet) szíriai és iraki összeomlása Európában is érezhető, ahol 2018-ban egyetlen halálesetért sem tették felelőssé, noha 16 ember a dzsihadista ideológia által ihletett szélsőségek keze által halt meg” – írják a jelentés szerzői.

Akárcsak az előző évben, 2018-ban is Afganisztánt sújtotta leginkább a terrorizmus, 1443 támadásban legalább 7349 ember halt meg. Afganisztánt követi Irak (1131 merénylet, 1054 halott), Nigéria (562 támadás, 2040 halott) és Szíria (131 támadás, 662 halott).

A tálibok immár az IÁ-t megelőzve a legtöbb ember életét kioltó terrorszervezetté váltak világszerte, az áldozataik száma 71 százalékkal nőtt. A 2018-ban világszerte regisztrált terrorcselekmények 38 százalékát a tálibok követték el.

A Szíriában és Irakban önhatalmúlag kikiáltott kalifátusát elveszítő Iszlám Állam hanyatlása immár második éve tapasztalható – áll a jelentésben. „Az ennek a szervezetnek tulajdonított halottak száma 2018-ban 69, a merényleteké pedig 63 százalékkal csökkent. Az IÁ-nak jelenleg becslések szerint csak 18 ezer fegyverese van a két országban, szemben a 2014. évi több mint 70 ezerrel”.