Petr Kupka közlekedési miniszter a kormányülés utáni esti sajtótájékoztatón kijelentette: a dokumentumjavaslat mostani változata Csehország számára rosszabb, mint az előző, amelynek kidolgozásában uniós elnökségük idején a csehek is részt vettek. A tárcavezető hangsúlyozta: a paktum mostani változatának uniós elfogadása sem jelentené azt, hogy Csehországnak kötelezően be kell fogadnia migránsokat.

Hirdetés

A legutóbbi változat Petr Kupka szerint bürokratikusabb, mint az előző. „Csehország számára azonban kulcsfontosságú volt egy olyan paktum kidolgozása, amely hatékonnyá teszi a migránsok visszatoloncolását, és megerősíti a külső (schengeni) határok védelmét” – szögezte le.

„Az Európai Parlamentben foganatosított változások után a javaslat sajnos távolabbra került attól, amit mi Csehországban jónak tartanánk”

– tette hozzá.

Az új migrációs paktumról hosszú tárgyalások után tavaly decemberben egyeztek meg az Európai Unió tagállamai. A dokumentumot a belga uniós elnökség idején öntik végső formába. A jogszabály életbe lépéséhez az uniós tagállamok minisztereinek és az Európai Parlament plénumának kell azt jóváhagynia.

Korábban írtuk

A cseh kormány tavaly decemberben üdvözölte a paktum kidolgozását. Petr Fiala miniszterelnök akkor kiemelte, hogy a paktumban nincs szó kötelező kvótákról. Jan Lipavsky külügyminiszter korábban azt mondta, hogy a paktum elfogadására szükség van, illetve Csehország számára a dokumentum elfogadható.

A cseh ellenzék bírálta a paktumot. „A migránsok milliói meghívót kaptak Európába” – jelentette ki Andrej Babis volt kormányfő, a legnagyobb ellenzéki tömörülésnek, az Igen-Elégedetlen Polgárok Akciója mozgalomnak az elnöke.