A dél-koreai támogatás megvonásával kapcsolatos államfői megjegyzés csupán órákkal azután hangzott el, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a nukleáris arzenál „exponenciális” méretű kibővítésére szólította fel országának tudósait, és kijelentette, hogy fel kell gyorsítani a bombák előállításához szükséges üzemanyaggyártást is.

Hirdetés

Jun Szok Jol az észak-koreai emberi jogi visszaélésekről is beszélt. „Az észak-koreai nép emberi jogainak semmibevételét kendőzetlenül meg kell mutatni a nemzetközi közönségnek” – fogalmazott a kabinetülésen.

A 2016-ban Szöulban elfogadott észak-koreai emberi jogi törvény értelmében a dél-koreai országegyesítési miniszternek minden évben jelentést kell írnia Észak-Korea emberi jogi helyzetéről. A törvény előírja egy emberi jogi alapítvány létrehozását is, de ez évek óta késik, mert az ellenzéki Demokrata Párt nem hajlandó az igazgatótanács tagjait illetően javaslatokat tenni.

„Az észak-koreai emberi jogi törvényt a gyakorlatban is haladéktalanul alkalmazni kell” – mondta Jun Szok Jol.

Korábban írtuk

Hozzátette: azt reméli, hogy Észak-Korea emberi jogi helyzete széles körben ismertté válik a szerdán az Egyesült Államok kezdeményezésére tartandó demokráciacsúcs alkalmával és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának folyamatban lévő genfi ülésszakán is.