Hirdetés

A republikánus elnök és jogászcsapata öt tagállamban – Pennsylvaniában, Georgiában, Nevadában, Michiganben és Arizonában – nyújtott be perkeresetet. Ezek egy részét a szavazatszámlálás során előfordult, vélelmezett csalások miatt nyújtották be, másik részüket pedig annak érdekében, hogy a tagállami hatóságokat megakadályozzák az eredmények igazolásában, amellyel hivatalossá tennék Joe Biden demokrata párti jelölt győzelmét.

Georgiában még tart a szavazatok egyenkénti, kézi újraszámlálása. Donald Trump vasárnap elemzők által ellentmondásosnak minősített üzeneteket tett közzé a választási eredményekről a Twitteren. Az egyik mikroblog-bejegyzésben azt írta, hogy Biden győzött, de csalással. Később azt írta: semmit nem ismer el, és megismételte a választási csalásra vonatkozó korábbi állításait. Egy újabb bejegyzésben pedig arról írt, hogy olyan „nagy perkereseteket” nyújt majd be, amelyek szerinte bizonyítják „a 2020-as választások alkotmányellenességét”.

Korábbi hírek szerint vasárnap Donald Trump jogászai a Pennsylvaniában benyújtott keresetek egyikét visszavonták, amit az elnök később cáfolt. A kereset arra vonatkozik, hogy a helyi választási tisztségviselők egyes információk szerint törvényellenesen megakadályozták, hogy republikánus megfigyelők jelen lehessenek a szavazatszámlálásoknál. A visszavonás hírét elsőként a The Washington Post című lap közölte.

Twitter-bejegyzésében Trump úgy fogalmazott: „Még egy hamis hír. Választási megfigyelőink zaklatása és kizárása jelentős része perünknek”. Hozzátette: ez alkotmányellenes volt. Közben az elnök jogászcsapatához újabb sztárjogász csatlakozott: Sidney Powell volt szövetségi ügyész. Powell vasárnap a Fox televízió üzleti csatornájának adott interjújában kijelentette: arra készülnek, hogy „több tagállamban megfordítsuk a választási eredményeket”.

Korábban írtuk

A jogásznő azt állította, elég bizonyíték áll rendelkezésre a választási csalásokról ahhoz, hogy széles körű bűnügyi vizsgálatot indíttassanak. A részleteket illetően azonban hozzátette: „nem kommentálom ezt mindaddig, amíg nincsenek kezemben a bizonyítékok”. Annyit azonban elmondott, hogy információi szerint azonosították azt az algoritmust, amelyet a szavazatszámlálásnál használtak, és amely állításuk szerint a Trumpra leadott voksokat „átfordította Biden javára”.

Sidney Powell emlékeztetett arra a vizsgálatra, amelyet 2019-ben Amy Klobuchar minnesotai, Elizabeth Warren massachusettsi és Ron Wyden oregoni demokrata párti szenátorok kezdeményeztek egyes választási szoftverek biztonságossága ügyében. Hangsúlyozta, hogy a demokrata párti politikusok akkor aggodalmaikat fejezték ki a választási rendszer megbízhatósága miatt.

Alan Dershowitz jogászprofesszor, az Egyesült Államok egyik sztárügyvédje szintén vasárnap egy televíziós interjújában azt fejtegette: Donald Trump és jogászai nem arra törekszenek, hogy a perek révén elérjék az elnökké választáshoz szükséges 270 elektori szavazat biztosítását. Céljuk Dershowitz szerint annak megakadályozása, hogy Joe Bidennek lehessen 270 elektori voksa.

A bonyodalmas, tagállami képviselőcsoportok szavazását, majd a szövetségi képviselőház szavazását követelő módszert a 19. században alkalmazták utoljára – mondta el Dershowitz. Joe Biden munkatársai vasárnap televíziós interjúkban arra figyelmeztettek, hogy a békés hatalomátadás megkezdésének hiánya kockáztatja a koronavírus-járvány elleni küzdelem hatékonyságát és a készülő oltóanyagok forgalmazásával kapcsolatos előzetes tervezéseket. Ron Klain, akit Joe Biden leendő kabinetfőnökének nevezett meg, az NBC televízióban sürgette a Fehér Házat, hogy még a héten kezdje meg a hatalomátadási folyamatot.