Fotó: MTI/AP/Thibault Camus
A munka ünnepe alkalmából tüntető férfit vesznek őrizetbe rendõrök Párizsban 2020. május 1-jén, amikor a koronavírus-járvány miatt kijárási korlátozás van érvényben egész Franciaországban. A gyülekezési tilalom miatt a szakszervezetek arra szólították fel az embereket, hogy délben balkonjaikról vagy ablakaikból adjanak hangot követeléseiknek
Hirdetés

Emmanuel Macron államfő a közösségi oldalakra kitett videójában már péntek reggel üdvözölte „május 1. szellemiségét”, hangsúlyozva, hogy „az egészségügyi dolgozóink, a rendőri erők, a hadsereg és a polgári védelem munkatársainak odaadó munkájának köszönhetően tudunk mindennap annyi életet megmenteni”. A francia elnök üdvözölte a gazdák, a köztisztviselők, a bérből és fizetésből élők, az egyéni vállalkozók és az önkéntesek áldozatos munkáját is.

„Május 1. szellemisége, a dolgozók közötti szolidaritás szellemisége még soha nem volt olyan hatalmas és élő, mint most, hiszen a ma ünnepelt munkának köszönhető, hogy a nemzetünk még talpon van” – fogalmazott Emmanuel Macron. 

Az államfő szavai azonban nem igazán hatották meg a szakszervezeteket, amelyek szerint a járvány rávilágított azon szakmák fontosságára, amelyeket nem becsül meg a kormány eléggé és emiatt fokozódnak évek óta a társadalmi feszültségek. 

Korábban írtuk

„Nem lehet tovább kizárólag költségvetési megfontolások alapján intézni a dolgokat. A kórházak szintjén most jól látni, hogy milyen zsákutcába vezetett ez a szemlélet” – mondta Laurent Berger, a legjelentősebb szakszervezet, a CFDT vezetője a France Info közszolgálati hírrádióban, aki azonnali „tettekre” szólította fel a kormányt az egészségügy védelmében.   

Nála is szkeptikusabbnak mutatkozott Philippe Martinez, a radikális CGT vezetője, aki szerint a franciák már „hozzászoktak az elnök ilyenfajta üzeneteihez, amelyeket néhány nap múlva mindenki elfelejt”. Ő is azt hangsúlyozta a France Inter közrádióban, hogy „most tettekre van szükség”, s ha „az elnök tényleg támogatja a dolgozókat, akkor bizonyítsa is be”.

A szakszervezetek már csütörtökön közös felhívásban kérték, hogy a koronavírus-járvánnyal szemben az első vonalban fellépő egészségügyi dolgozókra, a kereskedelemben, az élelmiszeriparban, a szociális szektorban, a takarítócégeknél foglalkoztatottakra, azaz „a társadalom láthatatlan és elfelejtett tagjaira” irányuljon a figyelem a munka ünnepén.

A CGT aktivistái az egyik legnagyobb párizsi kórház, a Pitié-Salpetriere előtt maszkot viselve és a társadalmi távolságtartást betartva magasba feltartott táblákon követeltek „300 eurót mindenkinek azonnal”, „fizetésemelést” és „támogatást a közegészségügynek”. 

A CGT azt kérte mindenkitől, hogy tegyen közzé minél több videót és fotót az interneten, amelyeken korkedvezményes nyugdíjat, a javak igazságos elosztását, 32 órás munkahetet és „a nem belehalást a munkába” követelik. Azt is javasolták, hogy délben a balkonokra kiállva edénycsörömpöléssel és közös énekléssel tiltakozzanak az emberek a kormány kríziskezelése ellen.

Az általános karantén miatt a szakszervezetek az ilyenkor megszokott hagyományos rendezvényeiket törölték, de a párizsi République téren néhányan gyülekezni próbáltak, a rendőrség azonban szétoszlatta őket. Öt embert előállítottak, tízet pedig a helyszínen megbírságoltak a kijárási korlátozások megszegése miatt. 

Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke maszkot viselve hajtott fejet pénteken Jeanne d’Arc párizsi szobra előtt – ahol mintegy harminc éve tarja május 1-i megemlékezéseit a radikális párt – és ahol azt kérte, hogy már mától kezdve viseljen mindenki maszkot, amely a minimális védelmet biztosíthatja a koronavírus ellen. Le Pen azt is követelte, hogy az iskolák szeptember előtt ne nyissanak meg.

A kormány csak a szigorú kijárási korlátozások május 11-i fokozatos feloldásakor tervezi kötelezővé tenni a maszkviselést a tömegközlekedési járműveken, máshol pedig csak ajánlott lesz a száj eltakarása, az iskolákat pedig már májusban fokozatosan kívánják megnyitni. 

A francia egészségügyi minisztérium összesítése szerint már több mint 24 ezer a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, de a kórházakban már csaknem két hete csökken a betegek száma. Lélegeztetőgépre jelenleg 4 ezer súlyos betegnek van szüksége, a tetőzés április 9-én volt 7200 súlyos beteggel.