Giorgia Meloni az őt kísérő újságíróknak úgy nyilatkozott, „minél előbb készen akarnak állni” az ország irányításának átvételére. Nagyon optimista annak ellenére, hogy rendkívül nehéz időszakban készül megkezdeni a kormányzást – tette hozzá.

Hirdetés

A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke a szeptember 25-i választások után csak néhány napot pihent, azóta folyamatosan megbeszéléseket tart. Csütörtökön a római parlament alsóházában egyeztetett pártja mandátumot szerző jelöltjeivel.

A miniszteri tárcák szétosztásával kapcsolatos kérdésekre úgy reagált, hogy „magas profilú” csapatban gondolkodik. Nem zárta ki, hogy politikusok mellett szakértők is helyet kapjanak az általa vezette kormányban.

A napilapok naponta újabb és újabb miniszteri névsort jelentetnek meg a megalakulás előtt álló kormány feltételezett tagjaival.

Korábban írtuk

„Készen állunk, hogy a maximumot nyújtsuk ebben a nagyon összetett és kényes időszakban” – hangoztatta az Olasz Testvérek a párt Twitter-fiókján. A Meloni egyik legközelebbi tanácsadójának tartott Guido Crosetto vállalkozó közösségi oldalán azt írta, felesleges a minisztereket totózgatni, az egyeztetés folyamatban van, és jelenleg a tárcavezetők kiválasztása körüli „gondolkodás” zajlik.

A La Stampa napilap értesülései szerint Matteo Salvini, a Liga vezetője az infrastrukturális beruházásokért felelős minisztériumot kaphatja meg, egyben kormányfő-helyettesi pozíciót is szerezhet. Az Olasz Testvérek szenátora, Isabella Rauti egy csütörtöki rádióműsorban nem tudta megerősíteni a hírt, miszerint az Olasz Testvérek az alsóház elnöki székét a baloldali Demokrata Pártnak (PD) kívánja felajánlani.

A La Repubblica napilap előrejelzései szerint az egyetlen biztos dátumnak egyelőre október 13. számít, amikor az új törvényhozás megtartja első ülését. A második világháború óta a 19. római parlament a korábbi 315 helyett 200 szenátorral és 630 helyett 400 képviselővel indítja munkáját.

A parlament a felső- és alsóház elnökének megválasztásával kezdi munkáját, ami akár több napot is igénybe vehet. Ezt követően a frakcióvezetők kinevezése következik. Majd az államfő, Sergio Mattarella megkezdi a pártokkal való konzultációt: elsőként a szenátus és a képviselőház elnökeivel, valamint a volt államfőkkel egyeztet, akiket a parlamenti pártok delegációi követnek a legkisebbtől a legnagyobbig. Utolsóként tehát Giorgia Melonit fogadja az Olasz Testvérek küldöttsége élén. Ha a jobbközép szövetség pártjai támogatásukról biztosítják Melonit, az államfő őt kéri fel a kormányalakításra, amit a miniszterelnök-jelölt szokás szerint fenntartással fogad el. Két nap elteltével erősítheti meg, hogy elfogadja a megbízatást.

A legoptimistább számítások szerint az új kormány október utolsó napjaiban, november elején teheti le esküjét. Ezt a parlamenti bizottságok felállása követi, valamint a költségvetési törvény parlamenti napirendre tűzése, ezt az év végéig meg kell szavazni.