A republikánusok súlyos vádakkal illették a demokrata párti elnököt. James Comer, az amerikai képviselőház felügyeleti bizottságának republikánus elnöke szerint Biden „visszaélt közhivatalával családja pénzügyi előnye érdekében”. A demokraták határozottan visszautasították ezeket a vádakat.

Hirdetés

„Biden elnök éveken át hazudott az amerikai népnek arról, hogy tudott-e családja korrupt üzelmeiről, illetve ebben való részvételéről” – állította Comer, aki szerint Barack Obama alelnökeként (2009-2017) Biden „családja külföldi üzleti céljainak” kedvező kapcsolatot épített ki, s ezek között „külföldi oligarchák” is voltak, akik „dollármilliókat küldtek Biden családjának”.

Jamie Raskin, a bizottság vezető demokrata párti tagja azzal vágott vissza, hogy a republikánusoknak nincs „semmiféle bizonyítékuk”, hogy az elnök szabálytalanságot követett volna el. Azt vetette az ellenzék szemére, hogy mindössze Donald Trump volt republikánus párti elnök unszolására törekednek az elnök elmozdítására vonatkozó alkotmányos vádeljárásra.

Raskin szerint a republikánusok soraiban több tucat képviselő akad, akik ellenzik mindezt, mert – mint fogalmazott – egy abszurd eljárásról van szó. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a meghallgatásra mindössze napokkal az államgépezet fenyegető megbénulása előtt került sor. Hangsúlyozta, hogy azok a republikánusok, akik ellenzik a megállapodást a szövetségi intézmények működésének átmeneti finanszírozásáról, „az amerikaiak jólétét kockáztatják”.

Korábban írtuk

Kevin McCarthy, a republikánus többségű képviselőház elnöke szeptember 12-én kezdeményezte az elnök hivatali eltávolítására irányuló eljáráshoz – impeachmenthez – vezető előzetes vizsgálatot arra hivatkozva, hogy az eddigi vizsgálódások megalapozzák a hivatali visszaélés gyanúját. A republikánusok szerint az elnök belebonyolódott a fia, Hunter Biden vitatott külföldi üzleteibe és az ezekről való tudomásáról félrevezette a nyilvánosságot.

Biden határozottan tagadta az ellene felhozott vádakat.