Fotó: Vermes Tibor/Demokrata (archív)
Hirdetés

Beszámolója szerint az illegális táborban 1500-2000 menekült lehet, de a számuk folyamatosan változik, minden nap érkeznek újak, és több tucatnyian próbálnak – a jó időt kihasználva – átjutni Horvátországba, majd Olaszországba. A legtöbbjüknek nincs 2,5-6 ezer eurójuk, hogy fizessenek az embercsempészeknek, ezért ők 10-15 nap alatt gyalog próbálnak meg eljutni Olaszországba.

A tudósító felidézte: a település polgármestere, Suhret Fazlic bejelentette, hogy válságintézkedésekre kényszerült. A polgármester felszólította az illegális táborban naponta kétszer ételt osztó vöröskeresztet, hogy fejezze be az ételosztást, és bejelentette, a város is megvonja a támogatást, így a városi vízművek – amely eddig napi 20 ezer liter vizet szállított lajtoskocsikban a táborba – a jövőben nem fog vizet biztosítani az ott élőknek.

A migránsok egyelőre nem tudnak a szigorításokról – tette hozzá a tudósító.

Tájékoztatása szerint a legtöbb, körülbelül 6300-6600 illegális bevándorló Nyugat-Boszniában, a horvát határhoz közel van, de a migránsok „elkezdtek torlódni”, ugyanis amíg júliusban és augusztusban száz útnak indulóból akár hetvenen is továbbjutottak, addig a horvát és szlovén határőrizeti szigorítások eredményeként most már száz illegális bevándorlóból csak tíz jut tovább. Ők jellemzően gyalog kelnek át a határon, de fizetnek azért, hogy autó várja őket a túloldalon, amivel továbbviszik őket.