Az eset a középnyugati Missouri államban lévő St. Louis egyik elővárosában történt, a nőt álmában érte a halál. A helyi hatóságok egyelőre nem hozták nyilvánosságra az elhunyt nevét, részben arra hivatkozva, hogy még nem igazolódott egyértelműen, halálát a koronavírus okozta.

Hirdetés

A nő kedden, az elnökválasztás napján már hajnalban munkába állt és egész nap felügyelte a választást annak ellenére, hogy három nappal korábban diagnosztizálták nála a koronavírus-fertőzést és nyomatékkal felszólították, hogy maradjon otthon házi karanténban. A nő ezt nem tartotta be, fertőzöttségére pedig csak akkor derült fény, amikor testvére közölte a halálhírt a hatóságokkal.

A nő kilenc további választási biztossal dolgozott közös helyiségben, amelyben több mint 1800-an adták le voksukat. A szavazást bonyolító munkatársaknak, köztük neki is, kötelezően szájmaszkot kellett viselniük, és az idő jelentős részében egy plexiüveg mögött ültek.

A hatóság nem javasolja az 1800 szavazónak a vírusteszt elvégeztetését, mivel alig kerültek kapcsolatba a szavazást lebonyolítókkal. A megyei egészségügyi hatóságok ugyanakkor a választási iroda valamennyi munkatársát arra sürgették, hogy minél előbb teszteltessék magukat.

Korábban írtuk

A szavazóbiztosok napi 175 dolláros – 53 ezer forintnyi – javadalmazásban részesülnek.