Fotó: shutterstock.com/249 Anurak
Hirdetés

A Covid-19-világjárvány előtt 47 millió gyerek szenvedett az alultápláltság, a testsúlyvesztés és a vészes soványság következményeitől – hangsúlyozta az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja.

A járvány miatt ez a szám az 54 milliót is elérheti a válság első tizenkét hónapjában, ami havonta újabb tízezer gyerek halálával járhat, elsősorban Fekete-Afrikában és Ázsiában – olvasható az UNICEF közleményében.

„Hét hónappal ezelőtt jelentették az első Covid-19-fertőzötteket, és egyre világosabb, hogy a világjárvány következményei több kárt okoznak a gyermekeknek, mint maga a betegség” – fogalmazott Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója.

„Nőtt a szegénység és csökkent az élelmiszerbiztonság. Sok létfontosságú élelmiszerellátási lánc megszakadt. Az élelmiszerárak az egekbe szöktek. Ennek eredménye, hogy a gyerekek élelmezése romlott, és nőni fog az alultápláltsági arány” – tette hozzá az igazgató.

Korábban írtuk

Az UNICEF a becslést a The Lancet című tudományos folyóiratban megjelent elemzésre alapozza.

„A Covid-19-világjárvány által a legfiatalabb gyermekek táplálkozására gyakorolt mély hatásnak vélhetően nemzedékeken átnyúló következményei lesznek” – vélik a kutatók, akik szerint ez „gátolja ezeknek a gyermekek a növekedését és fejlődését”.

A szintén a The Lancetben közzétett nyílt levelükben az UNICEF és három másik szakosított ENSZ-szervezet – az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) és az Élelmezési Világprogram (WFP) – azonnali cselekvésre szólítanak fel.

Az ENSZ-szervezetek 2,4 milliárd dollárra (708,7 milliárd forint) becsülik a veszélyeztett gyermekek megvédéséhez szükséges összeget.

„Közösen kell összegyűjtenünk a pénzeszközöket és az élelmezésre szánt beruházásokat, hogy ki tudjuk védeni a Covid-19-válság és a gyermekek éhezésére és alultápláltságára gyakorolt hatásait” – írták az ENSZ-szervezetek.