Fotó: shutterstock.com/Sasa Dzambic Photography
Hirdetés

Erdogan beszédében alaptalannak, jogtalannak és valótlannak minősítette Biden kijelentését.

A török államfő egyúttal arra szólította fel amerikai kollégáját, hogy mihamarabb lépjen vissza „helytelen” állásfoglalásától, valamint azt is kérte az Egyesült Államoktól, hogy nézzen a tükörbe, „ha már népirtást emleget”.

Erdogan aláhúzta, hogy ezzel a legutóbbi bejelentéssel a török-amerikai kapcsolatok a korábbi szintről „sokkal lejjebb estek”.

A török elnök mindazonáltal jelezte, hogy a júniusi NATO-csúcson ezt a témát is meg fogja vitatni Bidennel, ahol „egy új korszak kapuját” igyekeznek majd megnyitni. „Félre kell tennünk a két ország kapcsolatait mérgező témákat, és azt kell megnéznünk, hogy ezután milyen lépéseket tegyünk” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Erdogan úgy vélte, hogy Biden szóban forgó kijelentése mögött „szélsőséges örmény körök és Törökország-ellenes csoportok nyomása” áll, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Ankara „jószomszédi” viszonyt kíván kialakítani Örményországgal.

Joe Biden szombaton tett bejelentése a török vezetés számos tagjának határozott elutasítását és heves bírálatát váltotta ki, a török külügyminisztérium pedig bekérette az Egyesült Államok ankarai nagykövetét. Erdogan mindeddig nem reagált amerikai hivatali kollégájának szavaira.

Elemzők már előzőleg arra hívták fel a figyelmet, hogy Biden mindenekelőtt jelképes, ugyanakkor történelmi horderejű bejelentése fel fogja bőszíteni Törökországot, tovább rontva az eddig is feszült viszonyt a két NATO-szövetséges között.

Az amerikai képviselőház és a szenátus 2019 végén határozatban népirtásnak minősítette az örmények tömeges lemészárlását 1915 és 1917 között az Oszmán Birodalom által, ám Morgan Ortagus akkori külügyi szóvivő később közölte: a – Donald Trump elnök vezette – amerikai kormány nem tekinti népirtásnak a történteket.

Történészek szerint az első világháború alatt, 1915 áprilisától mintegy másfél millió örményt gyilkoltak le az Oszmán Birodalom területén. Ankara túlzónak tartja ezeket a számokat, és tagadja, hogy a gyilkosságokat módszeresen hajtották végre.