Fotó: shutterstock.com/Annik Susemihl (archív)
Hirdetés

Ferenc pápa az ABC spanyol lapnak elmondta, hogy a levelet az akkori vatikáni államtitkárnak, Tarcisio Bertone bíborosnak adta át.

A XVI. Benedek pápa által kinevezett Bertone még hat hónapig volt vatikáni államtitkár Ferenc 2013. március 13-i megválasztását követően.

Ferenc pápa korábban többször leszögezte, hogy lemondana, ha egészségügyi okokból képtelenné válna irányítani az 1,3 milliárd hívővel rendelkező római katolikus egyházat.

A katolikus egyházfő – aki szombaton ünnepelte 86. születésnapját – térdproblémáit leszámítva egyelőre jó egészségnek örvend.

Ferenc pápa háromszor utazott külföldre az elmúlt fél évben. A tervek szerint 2023. január 31-e és február 5-e között a Kongói Demokratikus Köztársaságba, illetve Dél-Szudánba látogat el.

Korábban írtuk