Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A képviselőcsoport az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta: megdöbbenéssel fogadták a szobor avatásának hírét.

„Miközben ugyanis az Európai Unió politikusai lelkesen tesznek nyilatkozatot a szélsőséges nézetek megfékezéséről, az unió egyik tagállamában a szovjet totalitárius államot létrehozó tömeggyilkost ünneplik ma és ez nem üti meg a Magyarországot oly sokszor kritizálók ingerküszöbét” – fogalmaztak.

Kijelentették, a Leninről való nyilvános megemlékezés sérti a kommunizmus áldozatainak emlékét és az áldozatok hozzátartozóit.

Végezetül azt közölték, hogy a képviselőcsoport Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő kezdeményezésére írásbeli kérdést intézett az Európai Bizottsághoz a németországi Lenin-szobor avatása kapcsán. Arra várnak választ, hogy az uniós bizottság milyen konkrét lépéseket kíván tenni a totalitárius ideológiák dicsőítésének tiltására, megakadályozására.

Korábban írtuk

Tájékoztatásuk szerint a képviselőcsoport felszólította az uniós bizottságot, tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a német kormány mielőbb elejét vegye az ilyen szélsőséges jelenségeknek.

A Németország nyugati felében található Gelsenkirchenben kétméteres Lenin-szobrot avattak június végén. A szobrot egy apró politikai szerveződés, a Németországi Marxista-Leninista Párt emeltette a székháza előtt a város építésügyi hatóságának tiltakozása ellenére. A szoborállítás ötletét nagy felháborodás fogadta a Ruhr-vidéki városban. A városvezetés megtámadta, az ügyben illetékes Észak-Rajna-Vesztfália Közigazgatási Felső Bírósága azonban jóváhagyta a szobor felállítását. Az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) területén kívül felállított, 1930-ban, a Szovjetunióban készült alkotást az alkotmányellenes tevékenysége miatt megfigyelés alatt álló párt egy cseh várostól vásárolta.