A két jelölt közül az győz, aki megszerzi a leadott szavazatok egyszerű többségét. A választási helyiségek reggel nyolckor nyíltak, és délután kettőig lesznek nyitva. A voksolás eredményét a cseh statisztikai hivatal a késő délutáni órákra ígérte.

Hirdetés

A választások iránti érdeklődés magas. Pénteken, a voksolás első napján átlagban 40-50 százalék között mozgott a részvétel, sőt számos helyen az ötven százalékot is meghaladta – derült ki a statisztikai hivatal kimutatásából.

A vezető cseh politikusok, Milos Zeman államfő, Petr Fiala kormányfő, illetve a két jelölt már péntek délután leadták szavazatukat.

Öt éve a második körben 66,6 százalékos volt a részvétel, két hete, az idei első fordulóban a választók 68,24 százaléka járult az urnákhoz. A szombati prágai sajtó arra számít, hogy a részvétel a két héttel ezelőtti arányokat is meghaladja. Rendbontásokról, incidensekről nem érkezett jelentés.

Korábban írtuk